Fél év után lőtt gól Torghelle

futball
PUBLIKÁLÁS: 2013. április 28. 21:45
Hét pontra feljött a Vidi az éllovas Győrre. Fél év után szerzett ismét gólt az NB I-ben Torghelle Sándor, a Videoton csatára. A korai vendégtalálatra nem tudott válaszolni a Fradi, így a fehérváriak feljöttek a második helyre.
turcsik

Már a 45. másodpercben vezetéshez jutott a súlyos Ligakupa-döntő vereség miatt (1-5) revánsra vágyó Videoton a Ferencváros elleni rangadón.

Kovács István kiugratása után Torghelle Sándor estében lőtt a hosszú sarokba. Az erőszakos futballjáról elhíresült csatár napra pontosan féléves bajnoki góltalanságot tört meg, hiszen előtte a 12. fordulóban, 2010. október 28-án a Vidi–DVSC-én (3-1) volt eredményes.

A korai vendéggól jót tett a meccsnek, a Fradi egyre-másra alakította, és hagyta ki az ordító helyzeteket, és a Vidi gyors ellencsapásaiban is mindig benne volt a gólveszély.

Az inkább küzdelmes, mint magas színvonalú második félidőben Torghelle édesanyját a Fradi-tábor többször is a szájára vette, miközben a csatár begyűjtötte szokásos sárga lapját (a hosszabbításban a ferencvárosi Julian Jennert kiállította Kassai Viktor).

A meccs hősét José Gomes vezetőedző a 75. percben lecserélte, de a Vidi nélküle is kihúzta egygólos előnyét, így ismét feljött a második helyre, és már csak hét pont a hátránya a listavezető Győr mögött.

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.