Milliós büntetés vár a Fradira

futball
PUBLIKÁLÁS: 2013. március 12. 08:15
Újra paprikás volt a hangulat az FTC–Újpest (2-1) derbin. A rendőrség három embert előállított, a lelátói rendzavarásokért mindkét klub bűnhődik, és a játékosok sem bírtak magukkal.
Turcsik Norbert

Hőzöngés a stadionon kívül
A két csapat szurkolói fizikailag ugyan nem keveredtek egymással összetűzésbe, a meccs előtt, alatt és után azért ment az erőfitogtatás.A rend őreinek három személyt kellett előállítaniuk: egy 26 éves férfit garázdaság (lerúgott egy jegykiadó automatát), egy 34 éves drukkert pirotechnikai eszközzel való visszaélés, míg egy 33 éves egyént rendzavarás (késsel akart bejutni a stadionba) szabálysértése miatt.

A rendőrség tudomása szerint személyi sérülés, illetve jelentős anyagi kár nem keletkezett.

Pirotechnikai bemutató
A ferencvárosi szurkolók látványos élőképpel és pirotechnikai bemutatóval készültek. A második félidő elején a tétmérkőzésen minden bizonnyal búcsúzó Albert-stadion szinte teljes egészében lángba borult, percekig átláthatatlan füstfelhőt hagyva maga után.

A ­le­nyű­göző koreográfia egyetlen negatívuma, hogy valószínűleg milliós nagyságrendű büntetést von a többszörösen visszaeső Fradira. Kétség sem férhet hozzá, hogy az Újpest (szintén visszaesőként) sem ússza meg súlyos pénzbírság nélkül a ­sál­ége­té­se­ket, a petárdák és hanggránátok használatát.

Túlfűtött futballisták a pályán
A lelátói feszültség, agresszió a játékosokra is átragadt. A hazaiak holland kedvence, Julian Jenner élen járt az újpesti szurkolók cukkolásában, mutogatott, és feléjük is köpött az egyik szöglet elvégzésénél. A magáról megfeledkezett támadó a lefújás után „örömében” egy lila plüssmajmot is szétharapott a vendégtábor előtt.

A másik oldalon a gólszerző Kabát Péter volt a kelleténél is vehemensebb. ­Könyökléseinek nyomait a Fradi védője, Gyömbér Gábor néhány napig még biztosan az arcán viseli majd.

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.