Michelisz a hétvégi versenyen próbálhatta ki először élesben az új Hondáját, amit a szerelőinek másfél hét alatt kellett összeraknia, akkorra érkezett meg minden alkatrész.
– A fiúk éjjel-nappal dolgoztak a kocsin, hogy rajthoz tudjak állni Monzában. Az ilyen gyermekbetegségek általában már a tesztelések alatt kijönnek, de ezúttal nem volt időnk ilyesmire – mondta a tavalyi vb-6. pilóta. – Nagyon remélem, most letudtuk az összes kisebb hibát, és jövő héten Marokkóban nem áll utamba a technika.
Michelisz, aki így is pontszerző, azaz nyolcadik lett az első versenyen, állítja, ezen a szinten az efféle problémákat – az időmérőn a fékkel, a futamon a ventilátorral gyűlt meg a baja, de a motor is rendre „köhögött” – orvosolni kell tudni két hét alatt, vagyis bízik benne, Marrákesben ezekkel már nem kell majd foglalkoznia.
– Csalódott voltam a leintés után, pedig reálisan nézve kell négy-hat futam, hogy teljesen összeszokjak az autóval – folytatta. – Az Monzában is kiderült, hogy a Honda képes a dobogóra, hiszen a gyári versenyző Gabriele Tarquini harmadik lett, de azért még bőven van hová javulni.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.