Jelen állás szerint az 1896-os első újkori olimpia óta mindig műsoron szereplő birkózást a 2020-as programban hiába keressük. Erről döntött a NOB végrehajtó bizottsága tegnap. Noha májusban Szentpéterváron ugyanez a testület még változtathat döntésén, valószínűleg nem teszi. A végső verdiktet a NOB-közgyűlés szeptember 7. és 10. közötti kongresszusa mondja ki Buenos Airesben, akkor tudjuk meg, a birkózás helyére a sportmászás, a görkorcsolya, a fallabda, a karate, a wakeboard, a baseball vagy a softball kerül-e.
Sike András olimpia bajnok elmondta, a bizottságban guatemalai, marokkói és ausztrál tagok is ülnek, akik nem éppen birkózásbarátok, ez érződik a verdikten. Amúgy 25 éve érzi, hogy veszélyben van a sportág.
– Azt javaslom, a Nemzetközi Birkózó Szövetség jobbára idős emberekből álló vezérkara köszönjön le, hiszen felelős azért, mert a buta szabályváltozásokkal a bírók „lottóhúzási”, sorsolási ceremóniájának szintjére alacsonyította a sportágat – mondta Sike. – Az elkerülhetetlen önvizsgálat után jöjjenek a fiatal vezetők megfelelő marketingpolitikával.
Az 1992-es olimpián két aranyérmet szerzô magyar válogatott akkori szövetségi kapitánya, Szőnyi János sorolta: rossz a lebonyolítási rendszer, hosszúak a versenyek, a szabálymódosítások szakadékba vitték a sportágat, hagyni kellett volna a régi ötperces meccsidőket, teret kellett volna engedni a profi birkózóknak.
Szabó Bence, a MOB főtitkára sajnálkozott, elvégre Magyarország egy 19 olimpiai aranyérmet hozó sportágat veszíthet, majd hangsúlyozta: szeptemberig erős orosz lobbira számít, nem beszélve a szabadfogású nagyhatalom Egyesült Államokról és Iránról.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.