Öttusa: búcsú az olimpiától

NOB
PUBLIKÁLÁS: 2013. február 12. 20:15
A NOB mai ülésén leveheti a játékok programjáról az öttusát. Martinek János egykori olimpiai bajnokunk szerint jogos az aggodalom, ma már minden a pénzről szól.
j.

Újra veszélybe került az öttusa. A Nemzetközi Olimpiai Bizottság (NOB) végrehajtó bizottsága leveheti a sportágat az ötkarikás programból. Ma Lausanne-ban csak előterjesztést fogalmaznak meg, ám valószínűtlen, hogy a szeptemberi közgyűlése megváltoztatja a döntést.

– Eleget szórakoztak velünk, pedig a sportág mindet megtett a „piacképesség” érdekében – mondta Pálvölgyi Miklós szövetségi kapitány. – Húsz év alatt többet változtattunk, mint bármelyik más sportág. Mellesleg Londonban nem lehetett jegyet szerezni az öttusaversenyekre. Végig telt ház volt…

– Tekintélyes lobbisták küzdenek az öttusáért, amely a törzssportágak közé tartozik –árulta el Nagy Zsigmond, a MOB nemzetközi igazgatója, aki szerint csak az szól ellene, hogy több létesítmény kell hozzá és a játékokon kevés (2 x 32) a versenyző.

– Albert monacói herceg, a nemzetközi szövetség tiszteletbeli elnöke és Juan Antonio Samaranch volt NOB-elnök fia is kiáll az öttusa mellett.

– Jogos az aggodalom, az amerikaiakat nem érdekli az öttusa, ők azokat a sportágakat nyomják, és tesznek bele pénzt, amelyekben jók – fejtegette Martinek János olimpiai bajnok öttusázó.

Veszélyben a tékvandó is
Az AP hírügynökség szerint egy, a sportágak látogatottságáról, globális lefedettségéről, a fiatalok körében mért népszerűségéről, televíziós nézettségéről vagy éppen doppingellenes rendszeréről készített felmérésben az öttusa számos kategóriában alacsony pontszámot kapott.

Az öttusa és a tékvandó mellett az asztalitenisz, a birkózás és a tollaslabda sem érezheti biztonságban magát.

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.