Bozsányi ketrecharcban tör a csúcsra

ketrecharcos
PUBLIKÁLÁS: 2013. február 18. 08:15
Egy életre elege lett a szórakozóhelyekből Bozsányi Andornak, miután öccsét kis híján elvesztette újévkor egy késelés következtében. A sokkoló élmény hatására kettőzött erővel készül a kempó-vb-re.
Sz. S.

Még sosem indult olyan ijesztően az év Bozsányi Andor számára, mint idén. Elsején hajnalban a szigethalmi Zsigmond sörözőben tartotta megkéselt, földön fekvő öccse, Gergő fejét, és attól rettegett, a testvére meghal, mielőtt a mentők a helyszínre érkeznek. Szerencsére a fiatal birkózó túlélte a támadást.

– Magam is az óévbúcsúztató sportolók társaságában voltam, amikor megtörtént a kettős késelés az illemhelyiségben – emlékezett a válogatott kempóversenyző. – Szerencsére Gergő életben maradt, állapota folyamatosan javul. Ez nekem is plusz erőt ad, azóta még keményebben hajtok az edzéseken.

Az viszont egy percig sem fordult meg a fejében, hogy bosszút álljon öccséért. Ellenkezőleg, a szurkálás hatására eldöntötte, soha többé nem megy nyilvános helyre szórakozni. Szerinte ugyanis azért köthettek bele a két jó kötésű sportolóba, mert a támadók általában úgy gondolják, késsel felfegyverkezve mindenkinél erősebbek...

Az idősebbik Bozsányi fiúra egyébként sűrű tavasz vár: márciusban a debreceni ketrecharcviadalon indul, áprilisban előbb egy százhalombattai kempó Világkupán, majd az antalyai kempó-­világbajnokságon lép ringbe, a csupasz ököllel harcoló 75 kilósok között éremre fáj a foga. Ügyességét a szabadfogású birkózásból hozta, a karfeszítést, nyaki fojtást viszont azóta sajátította el.

Szívesen tanulmányozza kedvence, az amerikai John Jones meccsfelvételeit, s nem tagadja, mindent ki akar venni az MMA-ból, profiként szeretne minél több pénzt keresni.

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.