Pánikrohamok gyötrik Azarenkát

pánikroham
PUBLIKÁLÁS: 2013. január 25. 18:15
Viktorija Azarenka úgy jutott be az ausztrál nyílt teniszbajnokság fináléjába, hogy az elődöntőben pánikrohamot kapott. A hosszú orvosi szünetet kifogásolják a hozzáértők.
Bors

A 23 éves fehérorosz versenyző már 6:1, 5:3-ra vezetett, amikor öt meccslabdát hibázott, és ­ellenfele, a korábban az amerikai Serena Williamset búcsúztató Sloane Stephens 5:4-re feljött. Ekkor kért szünetet Azarenka, aki láthatóan nagyon rosszul érezte magát.

A szabályok háromperces szünetet engedélyeznek, ehhez képest tíz percig ápolták a nagy melegtől is kiszikkadó versenyzőt, aki a pályára visszatérve 6:4-re hozta a második szettet, ezzel nyert és döntőbe jutott.

– Nem kaptam levegőt és mellkasi fájdalmaim voltak – árulta el mérkőzés után Azarenka. Iszonyatos érzés volt, olyan, mintha szívinfarktust kaptam volna.

Nem ez az első eset, hogy a fehérorosz játékos rosszul lett a pályán, a 2010-es US Open során is elájult, tolókocsival kellett letolni a játéktérről. Azóta tizennyolc tornáról lépett vissza váratlanul a világelső, legutóbb az Australian Opent megelőző brisbane-i versenytől.

Döntőbeli ellenfele Li Na lesz, aki az öt fordulóban mindössze kilenc gémet vesztő orosz Marija Sarapovát „lelőtte” a pályáról (6:2, 6:2). A kínai nem törődik a részletekkel, nyerni akar, ahogy fogalmazott, „éhes vagyok a sikerre”. Kérdés, hogy a pánikbeteg Azarenka képes lesz-e összeszedni magát a fináléra.

Tudományos meghatározás szerint a pánikroham néhány perc alatt kialakuló, elemi erejű szorongásos roham, amely a következő tünetekkel járhat: heves szívdobogás, verejtékezés, remegés, légszomj, torokszorítás, fulladástól való félelem, mellkasi fájdalom, halálfélelem. Egészséges emberek is átélhetnek pánikrohamot, aki ismétlődő rosszullétektől szenved, az egyre jobban fél a következő rohamtól.

 

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.