Nemi erőszak miatt vették elő Brendan Rodgers fiát

focista
PUBLIKÁLÁS: 2013. január 24. 12:15
Egy kupagyőzelmet előbb italozással, majd egy tinédzser lány megerőszakolásával ünnepelt négy fiatal angol labdarúgó. Egyikük a Liverpool trénerének, Brendan Rodgersnek a kamasz fia.
Bors

Meglehet, Brendan Rodgers jó edző, de a fia nevelésére nem fordított kellő gondot.

A Liverpool futballistáinak szakvezetője is megjelent azon a bírósági tárgyaláson, amelyen négy gyanúsított ügye került terítékre.

Egyikőjük az ismert tréner fia, Anton. A vád szerint a 19 éves Rodgers fiú, továbbá a jelenleg a Bournemouth ­csapa­tában szereplő Lewis Dunk, ­George Barker és Steve Cook 2011 júliusában egy brightoni szállóban megerőszakolt egy 19 éves lányt.

Az akkoriban a Brightonban futballozó fiatalok a Sussex Senior Cup-sorozat megnyerését italozással ünnepelték, majd a lánnyal erőszakoskodtak. Megvárták, ameddig az ittas tini álomba szenderül, aztán – a vádirat ­sze­rint „szándékosan megalázó módon” – megerőszakolták. S hogy e „hőstettről” nyom maradjon, a gusztustalanságokat mobiltelefonnal rögzítették, és a barátaiknak mutogatták.

A sértett fél évig nem mert a rendőrséghez fordulni, mert bosszútól tartott, de végül mégis ­feljelen­tést tett. Richard Barton ügyész ­ki­emelte, a négy focista cselekedetét súlyosbítja, hogy a fiatal hölgy védekezésre képtelen volt.

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.