Nyolc éve határozta el Szabó Ferenc Eb-ezüstérmes dzsúdós, hogy Baranyában cselgáncsbázist hoz létre. Megtette. Az ezer lakosú Egerágon a családi házában egy ötször hat méteres tatamival edzőtermet alakított ki, majd – japán mintára – két nyitott pagodát épített az udvaron. Ott jó idő esetén negyven helyi ígéretesség gyakorol. Ígéretességnél már több Szabó két lánya, a 21 éves Franciska és a nála három évvel fiatalabb Katinka.
Az idei felnőtt magyar bajnokságon együtt szereztek aranyérmet a 70, illetve az 57 kg-osok súlycsoportjában. (Lánytestvérek egy adott esztendőben ilyet még soha nem vittek véghez.) Ráadásul Franciska a minap Prágában az U23-as Eb-n négy ippongyőzelmet aratva az élen végzett. Ez elismerésre méltó, hiszen korábban elszakadt a vállszalagja, s kétséges volt, hogy egyáltalán indulhat-e az Eb-n.
– Pénz nélkül ez a sportág sem megy, ezért fuzionáltunk a leányváriakkal – mondta Szabó Ferenc, akinek két lánya a 2014-es olimpiára készülő válogatott keret tagja, fia, Frigyes pedig a Héraklész-program kedvezményezettje. A további fejlődés érdekében egy helyi lepusztult honvédségi laktanyából dzsúdóközpontot építenek ki, rendbe hozzák annak 52 szobáját, könnyűszerkezetes csarnokot húznak fel, s minderre a szakági szövetség és a MOB is ad pénzt.
– Mivel Egerágon havi másfél millió forint megy el segélyfizetésre, mert a faluban alig van munka, a cselgáncsközpont munkalehetőséget is teremt a helyi lakosoknak – tette hozzá Szabó Ferenc.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.