Idén a fiatal sportolókat sem kímélte a halál

fiatal
PUBLIKÁLÁS: 2012. december 30. 16:15
Számos döbbenetes haláleset történt 2012-ben is. Volt olyan sportvezető, aki önkezével vetett véget életének, mást megöltek, de gyászoltunk fiatalon elhunyt, aktív sportolót is.
Bors

Január elsején halállal kezdődött a sportélet: a Dakar-rali első szakaszán az argentin Jorge Martínez Boero motorjával szenvedett olyan súlyos balesetet Necochea mellett, hogy életét már nem tudták megmenteni.

Január 20-án 29 éves korában elhunyt Sarah Burke ­világ­bajnok síakrobata-versenyző. A kanadai klasszis kilenc nappal korábban, edzésen szenvedett súlyos fejsérüléseket.

Február 1-jén az al-Maszri–al-Ahly egyiptomi bajnoki labdarúgómeccsen a hazai szurkolók megtámadták a vendégdrukkereket, a támadásnak 74 halálos áldozata volt.

Február 14-én 72 éves korában elhunyt Rusorán Péter olimpiai bajnok vízilabdázó, aki szövetségi kapitányként is tevékenykedett.

Március 2-án öngyilkosságot követett el Kutasi Róbert, a REAC klubigazgatója, az NB II-es futballcsapat 48 éves vezetője egy zuglói toronyház 16. emeletéről vetette ki magát. Sokak szerint tette összefüggésbe hozható azzal, hogy korábban nyolc egykori vagy jelenlegi REAC-labdarúgót vettek őrizetbe a fogadási csalásokkal kapcsolatban.

Április 30-án meghalt Zádor Ervin, az 1956-os olimpián győztes magyar vízilabdacsapat játékosa, aki a szovjetek elleni ­fináléban súlyos fejsérülést szenvedett, a vérző arcáról készült fotó – utalva a magyarországi forradalmi hírekre – bejárta az akkori világsajtót.

Május 1-jén amerikai edzőtáborozása során szívinfarktusban elhunyt Alexander Dale Oen norvég úszó, Gyurta Dániel egyik legnagyobb riválisa.

Június 5-én otthonában holtan találták Frank Tamást, a Hungaroring Sport Zrt. alelnökét. 65 éves volt.

Június 12-én szívroham végzett a hatvanéves Teófilo Stevenson háromszoros olimpiai bajnok kubai ökölvívóval.

Július 7-én tragikus hír rázta meg a magyar sportsajtót: 55 éves korában, ­rákbeteg­ségben elhunyt Imre Mátyás ­sport­új­ság­író, az UEFA tisztviselője.

Augusztus 3-án 61 éves ­korá­ban elhunyt Sipos János egykori válogatott kerékpáros, sportriporter, ­szakkommen­tátor.

Augusztus 27-én döbbenetes haláleset történt: elhunyt az a német atlétabíró, akit egy nappal korábban egy düsseldorfi atlétikai versenyen eltalált egy gerely. A 75 éves férfinak a nyaki verőerét sértette meg a sportszer.

Augusztus 29-én az olimpiai kudarc miatt öngyilkos lett Szergej Ovcsinnyikov, az orosz női röplabda-válogatott szövetségi kapitánya.

Szeptember 13-án 84 éves korában elhunyt Sid Watkins professzor, a Forma–1 korábbi főorvosa, aki rengeteget tett azért, hogy a sportág biztonságosabb legyen.

Október 11-én szörnyű reggelre eszmélt a hazai kosaras tábor: 22 éves korában életét vesztette Morgen Ferdinánd, az élvonalbeli Atomerőmű játékosa, aki két héttel korábban főartéria-elégtelenség miatt szívműtéten esett át.

Október 16-án 89 éves korában meghalt Török Bódog, aki az 1965-ben vb-címet nyert női kézilabda-válogatott szövetségi kapitánya volt.

Október 26-án Vladimir Klicsko gyászolt: 68 éves korában elhunyt korábbi trénere, Emanuel Steward.

November 12-én életének 43. évében elhunyt ­Mar­schalek Ákos, az asztalitenisz-szövetség alelnöke. A sportvezetőt egy szóváltást követően szúrta szíven üzlettársa.

November 16-án két sportolót is gyászoltunk: a superbike-os Luis Carreira és a túraautós Phillip Jau Ving Csoj is életét vesztette a hírhedt makaói versenypályán.

November 24-én lekapcsolták a gépekről Hector Camacho korábbi profi világbajnok ökölvívót, akit pár nappal korábban Puerto Ricóban lőttek meg egy fegyveres rablótámadás során.

December 7-én elhunyt Diego Mendieta paraguayi ­labda­rúgó. A 32 éves játékos tífusz és májbetegség áldozata lett, mert nem tudta kifizetni a kórházi ellátást, indonéz csapata ugyanis több mint négy hónapja nem fizetett neki.

December 28-án szánkóbalesetben életét vesztette Václav Drobny korábbi válogatott cseh futballista. A 32 éves játékos pályafutása során megfordult a francia Strasbourgban, az angol Aston Villában és a német Augsburgban is. 

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.