Sport

Botrány: hármas szexet is vállalt a 3 gyerekes olimpikon

Létrehozva: 2012.12.22.

Áll a bál Suzy Favor-Hamilton körül, ugyanis kiderült, hogy a 44 éves atléta, aki három olimpián is képviselte az Egyesült Államokat, egy éve prostituáltként dolgozik, miközben családja van.

Suzy már megbánta, hogy tavaly decemberben prostinak állt, ugyanis a nevétől hangos az amerikai sajtó. A férjezett, három gyermeket nevelő egykori olimpikon atléta a Haley Heston escortügynökség tagjakét dolgozott, fent volt a cég honlapján, fotóin fel lehetett ismerni. Munkáját Las Vegasban, Chicagóban és Houstonban végezte, mindhárom városban illegális a prostitúció. Suzy egy óráért 600 dollárt kért (130 ezer forint), 1000 dollárt (220 ezer forint) ért két óra, a további tarifák: 880 ezer forint (12 óra), 1 300 000 forint (24 óra).

Noha a honlapon azt írta magáról, hogy számára fő a diszkréció, klienseinek elmondta, ki o valójában. Az egyik vendége fordult a The Smoking Gun című amerikai laphoz, amely leleplezte az óvatlan hölgyet. Suzy sikeres volt választott szakmájában, a Las Vegas-i ügyfélkör körében a harmadik legnépszerűbb prostituáltnak számított. Biszexualitása ráadásul előnyt jelentett, mert így párokat is vállalt. Egyik ügyfele azt írta a honlapra: csődbe fog menni, mert annyit költ rá (Suzy művészneve Kelly Lundy volt), és nem szeretné, ha más is látogatná kedvencét.

Suzy azóta nem győz magyarázkodni, Twitterén azt írta, hogy magánéleti gondjai vezették erre a pályára, ki kellett törnie a napi, gondokkal terhes rutinból, depresszió fenyegette – ennek komolyságát szerinte testvére öngyilkossága is példázza –, amiért most pszichológushoz fordul. A futónő állítja, férje tudott a munkájáról, de senki másnak nem árulta el, a The Smoking Gun viszont azt írja, sporttársai előtt sem volt titok. Emellett Suzy motivációs beszédeket tart, és férjével, Markkal egy ingatlanügynökséget vezet.

– Vállalom a felelősséget a tetteimért – mondta Suzy –, senki más nem tehet róla, csak én, amiért elnézést kérek mindenkitől. Nagy hibát követtem el, de sajnos olykor mindenki hibázik. Azért, mert engem elárult az ügyfelem, én nem vágok vissza, tart a titoktartási kötelezettség.

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17188845_auto_resized.jpg
origo.hu

Ettől a brit lépéstől rettegett Európa, küszöbön a világháború

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27812_resized.jpg?avcount=1714994710
origo.hu

Mitől fél ennyire? Milliós Rolex órát viselő testőröket bérelt fel Magyar Péter - képek

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17186663_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Ismét igaza lett Baba Vangának: valóra vált, amitől mindenki tartott

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17192274_auto_resized.jpg
magyarnemzet.hu

Klopp egy kivételes játékosról beszél a Liverpool csapatából + videó

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17192869_auto_resized.png
metropol.hu

Kálloy Molnár Péter gyermekei kamaszkorba léptek

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17193335_auto_resized.jpg
magyarnemzet.hu

Juszt hatalmas öngólt lőtt Magyar Péter baloldali tüntetése kapcsán

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27813_resized.jpg?avcount=1714994710
origo.hu

Nagyot nőttek Berki Krisztián gyerekei az apjuk halála óta - képek

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17186108_auto_resized.jpg
lakaskultura.hu

A '60-as és '70-es évek hippikultúráját ünnepli az IKEA: szívet melengető, ikonikus darabok térnek vissza

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27819_resized.jpg?avcount=1714994710
magyarnemzet.hu

Gyurcsányék kezén a Városháza: Nemzetbiztonsági üggyé dagadó botrány is kötődik Bodnár Zoltán nevéhez

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17185742_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Megtörtént a bejelentés: így alakulnak hétfőtől az üzemanyagárak

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27483_resized.jpg?avcount=1714994710
videa.hu

Alu paratha, a burgonyával töltött boldogságlepény -receptvideó ( hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17191430_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Marco Rossi nagy hírt jelentett be; Szalai Ádám ellen fordult Szoboszlai

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/05/xmrnFdiqFS8VaxALxTaGpzKZnFmFcpoA8A-ETeSntng/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzM5ODI3MWNjNGJjNTQxZWVhZTcwYmQwY2E1OTMzNWZl.jpg
Gyász

Hatalmas veszteség érte a magyar sportot: az Eb-n halt meg a bajnokunk

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/DDs_LO134p38ncsTi653VZjOGeVws_KQFPapdDtVnpA/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzE2YTViMTZkNWY5NDRiYjM4MTc4MmNlYjQ3OTVhNWE4.jpg
Úszás

Egy hajszálon múlott: Hosszú Katinka hatalmas lehetőségtől esett el