Vettel öregen akar boldog lenni

Forma–1
PUBLIKÁLÁS: 2012. november 29. 18:15
Sebastian Vettel szupersztár lett Németországban, a média szétszedi minden idők legfiatalabb háromszoros F1-es világbajnokát. Részletek a Bild című lap interjújából.
Bors

Mire gondolt az utolsó körben, amikor már biztosnak látszott a világbajnoki címe?

- Lepergett előttem az egész pályafutásom. Láttam magam, amint kissrácként egy gokartban ülök, meg előtűntek azoknak az arcai, akik segítettek abban, hogy idáig eljussak.

Mit gondol arról, hogy – legalábbis a nyilvánosság előtt – Alonso nem gratulált a győzelméhez?

- Frusztrált volt, s pont emiatt becsülöm. Küzdött az utolsó pillanatig, s nehezen emésztette meg, hogy nem sikerült. Önző alak – mint mi mindannyian a Forma–1-ben.

Hárommillió eurós prémium, és visszakapja a világbajnoki trófeát is. Szép ajándék adventre, ugye?

- Igen, örülök, hogy újra nálam lesz a kupa. Már októberben vissza kellett adnom, s csak a FIA decemberi gáláján kapom vissza. Addig ott szomorkodik szegény konyhaasztalom, pedig már annyira megszokta, hogy rajta áll.

Háromszoros világbajnok immár. Fontos, hogy példaképként tekintsenek önre?

- Nem törekszem erre, de tudom, hogy sokan figyelik, mit és hogyan teszek, nem okozhatok csalódást. Szerencsére becsületes embernek neveltek, nyugodtan belenézhetek minden reggel a tükörbe.

Apropó tükör: mit lát most, ha belenéz?

- Egy fáradt, borostás, de nagyon boldog embert.

A boldogságának nyilván része, hogy 25 évesen sikerült tripláznia, míg a nagy előd, Michael Schumacher már 31 volt, mire idáig eljutott.

- Ez igaz, de semmit nem jelent, Schumi rekordjai még mindig nagyon messze vannak tőlem. Képtelenség engem vele egy napon említeni.

Azért azon csak elgondolkodik, hogy hány világbajnoki cím lehet még a pályafutásában?

- Fogalmam sincs, de azt érzem, hogy még nincs vége a történetnek, s biztos, hogy mindent megteszek a további sikerekért.

Mi a legnagyobb vágya?

- Hogy ne ez legyen életem legboldogabb időszaka. Azt szeretném, ha ötven vagy hatvan évesen még boldogabbnak érezhetném magam.

 

Frankfurtban akar futballozni

Sebastian Vettel az Eintracht Frankfurtért szorít, olyan lelkes híve a Majna-parti gárdának, hogy megígérte, részt vesz egy közös edzésen a futballistákkal.

– Aggódom, hogy nem tudom majd a szavam tartani, mert a decemberem már be van táblázva, január is erősen kérdéses, aztán meg már kezdődik a felkészülés az új idényre. De biztos vagyok benne, a fiúk nélkülem is jól fognak szerepelni a Bundesligában.   

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.