Vettel hajnalig ünnepeltette magát

ünnepség
PUBLIKÁLÁS: 2012. november 27. 20:15
Sebastian Vettel megsiratta harmadik világbajnoki győzelmét, amit még különlegesebbé tett számára, hogy példaképe, Ayrton Senna hazájában szerzett meg, majd hajnalig bulizott a Red Bull-csapattal.
csb

Sebastian Vettel végérvényesen beírta magát a Forma–1 krónikáskönyvébe, hiszen mindössze 25 évesen már háromszoros világbajnok, amit nem lesz könnyű utána csinálni. Nem csoda, ha a német pilóta az érzelmi skála szinte minden fokozatát bejárta a brazil futamleintése után.

– A célba érkezés után sírtam – vallotta be a Red Bull klasszisa. –Még különlegesebbé tette számomra ezt a sikert, hogy gyermekkori bálványom, Ayrton Senna hazájában sikerült kivívnom, méghozzá az idény legnehezebb futamán. De ezzel legalább megmutattam, hogy esőben sem szabad engem leírni.

Az újdonsült bajnok azt sem tagadta, a csapattal és barátnőjével, Hannával közös ünneplés – a Villa Mix nevű szórakozóhelyen ezer brazil vendéggel, zömében brazil nőkkel hajnali fél négyig mulattak DJ Pete Tha Zouk zenéjére – csak a nyitánya volt egy hosszabb fiesztának, hiszen már annyian bejelentkeztek nála, hogy akár napokig eltarthat a bulizás.

Vettel másik idolja, a hétszeres világbajnok Michael Schumacher elsőként gratulált a címvédéshez, s csöppet sem bánta, hogy honfitársa diadala elvonta a figyelmet az ő búcsújától.

– Ilyen a tökéletes befejezés, én elköszöntem, jó barátomat, Sebastiant pedig harmadszor is megkoronázták – mondta a 43 éves Schumi. – Nagyon büszke vagyok rá. Pedig az első körben, amikor meglökték és szemben állt a forgalommal, visszaesett a mezőny végére, onnan kellett visszaküzdenie magát. De megint megmutatta, mire képes. A saját utolsó futamomról csak annyit, a nehéz körülmények ellenére kifejezetten vidámra sikeredett, minden percét élveztem.

Természetesen a méltatók sorából a nagy sportrajongó német kancellár, Angela Merkel sem maradhatott ki.

– Nagyon izgultam Sebastianért, akinek nehezen indult az idény, de megharcolt a világbajnoki címért – mondta a politikusnő. – Sao Paulóban az is kiderült, fantasztikusan kezeli a stresszes helyzeteket, és képes hidegvérrel vezetni. Csodás, hogy huszonöt évesen már háromszoros bajnok.

Újabb trófea

A szezon legtöbb verseny alatt futott leggyorsabb köréért járó DHL-kupát is Vettel nyerte. Ráadásul nem is akárhogy, míg o hat helyszínen (Bahrein, Kanada, Magyarország, Japán, Abudzabi, Egyesült Államok) bizonyított, addig Jenson Button, Kimi Räikkönen és Nico Rosberg neve mellé csak két-két időeredmény került.

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.