Eltelt bő fél évszázad, és ezúttal Győrben idézik fel a magyar pop- és rockzenei élet egykori nagyságait, mondhatni úttörőit. Mintegy hetven énekes és kiváló honi zenekar munkásságát elveníti fel az a gyűjtményes vándorkiállítás, amely országjáró körútja során ezúttal a győri Napóleon-házban, a Király utca 4. alatt látogatható majd.
A csütörtöki, 17 órakor kezdődő megnyitón a kiállítás egyik ötletgazdája, a volt szabadfogású válogatott birkózó és edző, azóta könnyűzenei szerzővé, szövegíróvá, sőt, költővé "átvedlett" Németh Nyiba Sándor saját zenei kompozícióval és verseivel emlékeztet hosszú évtizedek gazdag könnyűzenei anyagára. Koncz Zsuzsától kezdve Kovács Katiig láthat a helyi publikum ereklyének számító fényképeket és tárgyakat előadóktól, zenészektől. Az Illés- és Omega-együttes korábbi sikerszámaiból szintén hallhatók bejátszások, egyszersmind sajnos már elhunyt kiváló magyar előadók, komponisták emlékének is adóznak.
A Rocklegendák vándorkiállítás Németh Nyiba Sándor mellett Czapp József szervező munkájának gyümölcse.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.