Csapatának adja a trófeát Michelisz

Michelisz Norbert
PUBLIKÁLÁS: 2012. november 21. 10:15
A túraautó-vb makaói zárófutamáról „kisvilágbajnoki” címmel hazatérő Michelisz Norbertet is meglepte az az önfeledt ünneplés, amiben rajongói tegnap a Liszt Ferenc repülőtéren részesítették.
csb

A több mint százfős tömeg megakasztotta a 2A terminál forgalmát, igaz, a nemzetiszín zászlókat, a fekete-narancs mezeket, ­sap­kákat és az óriási ­„Himes­háza világbajnoka” transzparenst látva még azoknak is egyből mosolyra húzódott a szájuk, akik azt sem tudták, kinek szól a felhajtás. Aztán feltűnt a privát értékelés elsô helyét begyűjtő pilóta és a Zengő ­Motorsport csapatfőnöke, Zengő Zoltán, és egy csapásra fiesztahangulat kerekedett.

– Nem számítottam rá, hogy ilyen sokan várnak – mondta meghatódva Michelisz, aki bátran rajongói kezébe nyomta a trófeát. – Makaó most már tényleg különleges helyszín a számomra, hiszen két éve itt nyertem az első WTCC-futamomat, és most már eddigi ­leg­nagyobb sikerem is ide köt. S hogy hová kerül a díj? Az a tervem, hogy a csapatműhelyben hagyom a fiúknál, hiszen ez egyben az ő sikerük is.

Miközben a versenyző rendíthetetlenül osztotta az aláírásokat és pózolt a közös fotókon, barátnője, Johanna türelmesen várta, hogy végre kedvese közelébe jusson. – Otthon a kedvencével, citromtortával várom Norbit. Jó lesz már egy kicsit kettesben lenni, főleg, hogy karácsonyig be van osztva az ideje, szabad hétvégéje sincs. Ezért amikor csak tudom, elkísérem majd a díjátadókra, közönségtalálkozókra – mondta Johanna.

A büszke szülőknek is kijárt a rajongók öleléseiből, Michelisz mama nem is bírt a könnyeivel, látva, mennyien szeretik a fiát. A tömegben a válogatott kézilabdázó Nagy Laci is feltűnt, aki egy barátját várta ugyan Barcelonából, de ha már erre járt, nem mulasztott el gratulálni: – Bevallom, nem tudtam, mit ért el Michelisz Norbi, ezért most gyorsan megnéztem a telefonomon, és utánaolvastam, milyen rövid idő alatt lett sikeres ebben a sorozatban. Minden elismerésem.  

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.