Lauda szerdán állt a lichtensteini bíróság elé és tanúskodott egykori sapkaszponzora ellen - számol be róla a Tages Anzeiger osztrák napilap.
Az autóversenyző még 2011-ben írt alá egy négyéves szerződést a feltételezhető csalóval, Michael Seidlel. A 63 éves pilóta vállalta, hogy a cég reklámját fogja viselni sapkáján és egyúttal fizet 500 000 eurót (139,5 millió forint) az üzletembernek.
A szerződésben az állt, hogy ezért majd évi 1,2 millió eurót (334,9 millió forint) kap három részletben. Az első részletet, 400 000 eurót 2011 márciusában a csaló pontosan leperkálta, azonban a második részlet teljesítését ahhoz a feltételhez kötötte, hogy Lauda fektessen be egy másik üzletébe is és fizessen 5 millió eurót (1,395 milliárd forint) neki.
Ekkor kezdett el gyanakodni a korábbi Forma 1-es osztrák pilóta és azonnal felbontotta a szerződést. Így végül is 100 000 eurós vesztességgel még nagyobb baj nélkül megúszta. Seidl úrnak Laudan kívül még 43 áldozata van.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.