Észak-koreai edzőt akarnak a Szentpéterváriak

foci
PUBLIKÁLÁS: 2012. szeptember 28. 17:15
Kiakadtak Szentpétervár futballkedvelő kommunistái. Nem tetszik nekik a helyi Zenit olasz edzőjének életvitele, a klub gazdálkodása, ezért Vlagyimir Putyin orosz államelnök közbenjárását követelik.
(sz-ó)

Nyílt levélben szólították fel az Orosz­ország Kommunistái nevű szentpétervári párt tagjai Putyint, járjon közben azért, hogy rögvest menesszék a Néva-parti élvonalbeli futballcsapat, a Zenit trénerét, Luciano Spallettit.

A kommunisták úgy vélik, az olasz szakember fényűző módon, túl nagy lábon él, továbbá ő a felelős azért, mert a legutóbbi két év orosz bajnokcsapata 100 millió eurót (28,2 milliárd forint) dobott ki az ablakon az eddig semmit sem bizonyító brazil Hulk és a belga Alex Witsel szerződtetésére. Az említett két focista óriási fizetése ellen emelt szót a Zenit két válogatott játékosa, Igor Gyenyiszov és Alekszandr Kerzsakov is, ezért Spalletti a tartalékcsapatba száműzte a szájalókat.

Az Oroszország Kommunistái párt tagjai Putyintól nemcsak azt követelik, hogy rúgassa ki Spallettit, de a helyére mindenképpen egy észak-koreai trénert szerződtessen. Véleményük szerint a kommunista Koreai NDK-ból származó vaskezű szakvezető ráncba szedné Hulkékat.

A levélírók berzenkednek, mert a Zenit mögött álló gázóriás, a Gazprom pénzét pocsékolják a klubvezetők. Az államelnök azt válaszolta: no­ha Szentpétervár szülötte, a Zenit belügyeibe nincs beleszólása, és a klubszponzor játékos­vásárlásra fordított pénzéhez sincs köze. – Hogy tiszta legyen a kép: a Zenit nem kormányzati támogatásból gazdálkodik – tette hozzá Putyin.
 

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.