A nagy bravúr, a török Trabzonspor tizenegyesekkel való kiejtése után a Vi-deoton szeptember közepétől tovább írhatja sikertörténetét az Európa Ligában. A magyar ezüstérmes a tegnapi sorsoláson ugyanis abba a G csoportba kapott besorolást, amelyben nincs európai topcsapat. Habár a továbbjutásra természetesen vannak esélyesebbek, a portugál Sporting, a svájci Basel és a belga Genk ellen lehet keresnivalója Paulo Sousa együttesének, amely egyes Vidi-fanatikusok – élükön a magyar miniszterelnökkel – szerint már most a jövő őszi BL-csoportkörre melegít.
A Vidinek friss, pozitív belga tapasztalata van, hiszen a selejtezők során kettős győzelemmel búcsúztatta a Gentet, a Sportingot pedig úgy ismeri Sousa, mint a tenyerét: két jelenlegi játékosa is a lisszaboniaktól érkezett, ráadásul az 1993–1994-es idényben maga is futballozott a klubban. A Basel a Genkhez hasonlóan tavaly a Bajnokok Ligájában szerepelt, hatalmas meglepetésre a Manchester Unitedet kiejtve jutott túl a csoportkörön, rutinos európai kupaszereplőnek számít, de az elmúlt idényben a Tranbzonspor is BL-csoportkörös volt, mégis meghajolt a Videoton előtt.
Tőzsér Dániel, a Genk korábbi, a Genoa jelenlegi játékosa szerint a magyar csapat egyenlő eséllyel harcol a továbbjutásért a Basellel és volt belga csapatával.
– A Sporting némileg kiemelkedik a négyesből, ám a másik három csapat közel azonos já-tékerőt képvisel, így bármelyikük továbbléphet a csoportból – vélekedett a középpályás. – A Genk gyengült a legutóbbi idényhez képes, figyelmeztettem is néhány korábbi csapattársamat, kössék fel a gatyájukat, mert a Videoton masszív csapat, egyáltalán nem mehetnek biztosra velük szemben.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.