A hírek szerint a Magyar Olimpiai Bizottság előterjesztésében az egyéni aranyéremért 35, az ezüstért 25, a bronzért pedig 20 millió forint járna – páros, négyes, illetve csapat esetében ez százalékosan csökken –, s még a nyolcadik helyezett is zsebre tehetne kétmilliót.
Így aki több számban is eredményes volt, a pénztárnál jobban jár majd, mint az egyéni győztesek. Az csöppet sem meglepő, hogy a magyar küldöttségből egyedüliként duplázó kajakos, Kozák Danuta keresi majd messze a legtöbbet, 65 milliót. Az úszó Gyurta Dánielt pedig az emeli ki a többi egyéni bajnok közül, hogy a 200 méter mellen aratott győzelme mellett még két pontszerző helyet (100 mellen egy negyedik, a 4x100-as vegyes váltóban pedig egy ötödik helyet) is fel tud mutatni, ami még 23 millióval dobja meg a jutalmát.
A harmadik pedig Kovács Katalin, akinek a két medálja több mint 50 milliót ér. Bár a dobogóról a kézilabdás férfiak és a vízipólós nők is lemaradtak, így is szép summát tehetnek zsebre, a kalkuláció szerint fejenként 10,5 millió forintot.
Lehet azon vitatkozni, hogy ezek az összegek reálisak vagy túlzóak, mindenesetre tény, hogy nem a mostani emelés a legnagyobb. Athénhoz képest Pekingben ugyanis pontosan duplázódott a korábbi összeg.
Az utca embere így látja:
Réthelyi László: – Megérdemlik a 35 milliót, mert rengeteg befektetett munka van mögötte, és ez van egálban vele. Éveken keresztül vállalják a kockázatot, hogy mégsem jutnak ki az olimpiára, amihez elég egy rossz mozdulat is a versenyek előtt, és akkor minden odavan.
Vajda Mária: – Többet is megérdemelnének. Fantasztikus teljesítmény van a jó helyezések mögött. Öregbítették Magyarország hírnevét, és a viselkedésükkel még jobban növelték az ország imázsát.
Némethné Csáky Zsófia Mórral: – Ezek az emberek eddig azért dolgoztak, hogy felnézzenek ránk a világban. Reggel felkelnek, az egész napjuk erről szól, ami rengeteg lemondással jár. Nagy a kockázata, hogy bejön egy sérülés, és hiába volt minden addig befektetett energia. A siker nagy munka, ezért járjon nagy jutalom.
Lévai Gábor: – Természetesen megérdemlik a magas anyagi elismerést. Mint magyar sportolók az egész országra dicsőséget hoztak. Minden ilyen dolgot el kell ismerni. Ez a minimum, és nem kell sajnálni tőlük.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.