Az 1992-es barcelonai olimpián magyar szövetségi kapitányként sikert sikerre halmozó Moravetz Ferenc úgy véli, ha Ungvári fineszesebb a fináléban, a magyar sportküldöttség az ő diadala révén kilenc aranyéremmel tér haza. Az Öreg becenevű, 74 éves tréner szerint a ceglédi dzsúdós grúz ellenfele, Lasa Savdatuasvili két perc után „meghalt” a döntőben. Miki pokoli tempót diktált, riválisa már a száján, az orrán, de még a fülén is kapkodta a levegőt, megroggyant, ekkor kellett volna továbbra is állásból rohamozni.
– Utólag és kívülről könnyen okos az ember, de Miki azt hitte, ha földharcot erőltet, döntésre viszi a dolgot. Ungvári a lenti dzsúdóban Európa egyik legjobbja, fojt, kart feszít, a leszorítás mestere, de ez most nem jött be neki, sőt, ezzel sajnos időt adott a grúznak ahhoz, hogy magához térjen.
Ilyen nüanszokon úszik el egy olimpiai bajnoki cím, amit soha többé senki sem ad vissza. Moravetz elmesélte, hogy a barcelonai olimpián Hajtós Bertalan is második lett, s azóta bárhol találkozik vele, egykori versenyzője siratja az első helyét.
– Talán Ungváriban lesz annyi energia, hogy 2016-ban korrigálja londoni tévedését.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.