Mezőkövesdi balhé: összeverekedtek a nézők

verekedés
PUBLIKÁLÁS: 2012. augusztus 28. 13:15
Botrányos véget ért a Mezőkövesd–Nyíregyháza találkozó az NB II Keleti csoportjában. A két szurkolótábor az NB I profi ultráihoz méltó módon esett egymásnak és a rendezőknek.
j

Egy kis svédtornával tették izgalmasabbá a Mezőkövesd– Nyíregyháza NB IIes labdarúgómeccset. A 90. percben – 2-0-s hazai vezetésnél – előbb a pályán kakaskodtak a játékosok, majd a lelátó megittasult népe is egymásnak esett. Állítólag egyik vendég letépte a mezőkövesdi szurkolók harci lobogóját, ezt nehezményezte az ellentábor, és a szóváltásból hamar ütésváltás lett. Az első percekben tapasztalt nyíregyházi erőfölény után érvényesült a papírforma, és a kiérkező rendőrök segédletével megfékezték az utcai harcos szurkolókat.

– Húsz-huszonöt nyíregyházi futott be a pályára, és bár kiterelték őket, de a játékoskijárónál mindenkinek nekiestek – mondta Véber György, a kövesdiek edzője. – Talán jobb lett volna mellőzni a négyperces hosszabbítást…

Brekk János, a vendégek mestere szerint a rendezők nem álltak a helyzetmagaslatán, és a rendőrök is későn érkeztek ki. Ettől függetlenül tudja, hogy bűnhődni fog a csapata, de lehet, hogy a másik gárda is.

– Általában a rendező klubé a felelősség a rendbontások miatt, hacsak nem történt provokáció – közölte Sajti Viktor, a borsodi szövetség igazgatója. – A részletek ismeretében a fegyelmi szabályzat útmutatásai alapján döntünk majd.

A megyei rendőrség a meccset „normál” biztonsági kockázatúra értékelte, mert az elmúlt években a két csapat találkozói békésen zajlottak. A rendőrök egy vendégszurkolót előállítottak garázdaság miatt, aki szabadlábon védekezhet. De mi lesz a tavaszi visszavágón?

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.