Lakást vásárol jutalmából Lőrincz

London
PUBLIKÁLÁS: 2012. augusztus 21. 13:15
Kisebbfajta autós karavánnal járja a Velencei-tó és a Balaton legszebb tájait Lőrincz Tamás birkózó, miközben azon töri a fejét, hogy miután átvette olimpiai pénzjutalmát, esetleg lakást vásárol.
(sz-ó)

Pihen a londoni olimpián a 66 kilós kötöttfogású birkózók között ezüstérmet nyert versenyző. Lőrincz a barátaival kocsiba ült, és a Velencei-tónál kapcsolódik ki, utána pedig irány a Balaton.

– Csak megyünk a haverokkal előre, s ahol kedvünkre való a környezet, ott eltöltünk egy kis időt – árulta el Tamás, aki kedveli az úszást, és persze előkapja kedvenc horgászfelszerelését is. – Különösen boldoggá tett, amikor értesültem róla, hogy szeptemberben megkapom Cegléd város díszpolgári címét, méghozzá a cselgáncsban szintén londoni ezüstérmes Ungvári Miklóssal és a negyedik helyezett vízilabdázónő, Czigány Dórával egyetemben.

Tamás nem restelli bevallani, vízparti kikapcsolódásuk során olykor egy kis alkohol is lecsúszik, miután ízletes húsétkeket készítenek.

– Vidéken élek, ám az időm javarészét a tréningek miatt a fővárosban töltöm. Ezért felmerült bennem az a gondolat, hogy az olimpiai pénzjutalmamból valahol Zuglóban vennék egy lakást. De még az is előfordulhat, hogy inkább Cegléden vásárolom meg. Nem hajt a tatár, ezen van még időm töprengeni.

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.