Kemény Dénes a Digi Sport Reggeli Start című műsorában nyilatkozott a londoni eseményekről. Azt mondta, hogy egyelőre tele van érzelmekkel, inkább ősszel, amikor már lehiggad, határoz a folytatásról.
– Nem az a fontos, hogy januártól én ülök-e a kispadon – mondta a kapitány, akinek decemberig szól a szerződése –, hanem az, hogy le tudjuk- e vonni az elmúlt négy év tanulságait.
A szakember nevek említése nélkül kijelentette: néhány játékosa nem tudta megismételni azt a teljesítményt, amit a tavalyi vb-n nyújtott, emiatt ő sokszor keserűséget, tehetetlenséget és csalódottságot érzett a kispadon.
Ezzel függ össze, hogy egyre gyakrabban olyan hangokat is hallani, amelyek szerint a kudarcot jelentő ötödik helyért járó, fejenkénti hétmillió forint sok, az országnak – mivel 13 játékosnak, plusz az edzőknek is jár a jutalom – több mint százmillió forintjában van a lebőgés.
– Normatív támogatásról van szó, amit nem lehet utólag korrigálni – mondta Muszbek Mihály sportközgazdász. – Nem lehet figyelembe venni, hogy egy-egy sportágban hány induló között dől el a verseny, még ez a szisztéma a legigazságosabb.
Nem ért egyet a vélekedéssel Kolláth György alkotmányjogász.
– Nem a sportágak között kell különbséget tenni, hanem az egész rendszert törvények közé kellene terelni – fogalmazott. – Ahogy egy olimpiai bajnok fixen számolhat azzal, hogy 35 éves kora után kapja a járadékot, úgy az olimpiai jutalmazást is rendszerbe kell foglalni, nem szabad aktuálpolitikát csinálni belőle, így egyik rendszer licitál rá a másikra. Ha a törvény kimondaná, hogy a bajnokok, az érmesek az adott év átlagbérének x-szeresét kapják meg, kiszámítható lenne a sportolók számára is a rendszer. Most mindegyik kormány a hasára üt, és gyerekként bánik a sportolókkal, London előtt is azt mondták, utólag közlik az összeget, nehogy megzavarja a sportolók fejét a pénz. A hasra ütés szerint kialakított jutalmazási rendszer azonban ilyen irreális helyzeteket teremt.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.