Erdei Zsolt: túl erős vagyok

Erdei Zsolt
PUBLIKÁLÁS: 2012. július 04. 21:15
Erdei Zsolt hallani sem akar arról, hogy legalább még egy meccset ne bokszolna a visszavonulása előtt. A lehetséges ellenfél már megvan, a Balaton-átúszás meg jól jön kondiedzésnek.
cs

Erdei Zsolt újra ringbe száll: szeptember 29-én a dél-afrikai Isaac Chilemba, az IBO eddig veretlen nagyközépsúlyú bajnoka ellen öklözhet. Nem véletlenül áll rajthoz a szombati Balaton-átúszó versenyen, ezt afféle fizikai felkészülésnek tekinti. Az összecsapást egyébként az HBO tévétársaság is közvetítheti.

– Azért még korántsem biztos ez a mérkőzés, számtalan részlet vár még tisztázásra a megállapodásig. Így jó esetben is csak feltételes módban beszélhetek róla – mondta Madár, akit most a bizonytalan jövőnél sokkal jobban foglalkoztat a jelen, hiszen kisfia, Viktor a napokban eltörte a kezét, s vállig gipszben van.

A korábban két súlycsoportban világbajnok Erdei egyelőre csak azt tudja, hogy bokszolni akar, de korántsem mindenáron. Csak komoly felkészülés után vágna bele, s persze jó lenne legalább felhozó meccset vívnia az újabb összecsapásig. S ha végképp nem jön össze semmi? – Erre gondolni sem merek, hiszen van még bennem elég erő és elszántság. Nem szeretnék még visszavonulni, bár egyre jobban foglalkoztat, hogy mihez kezdek aktív pályafutásom befejezése után.

A sportágtól nem akarok, nem is tudok elszakadni, s nyilván több idő jut majd a boksziskolám megvalósítására. Legalább a jövendőbeli istállóm tagjai vehetik át a helyemet a ringben – fejezte be Erdei. 

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.