Az élvonalban idén nagy nehézségek árán bennmaradó Pápáé lehet a nyár igazolása. A Lombard olyan futballistát szerződtetett ugyanis, aki 2011-ben több gólt szerzett Cristiano Ronaldónál, Lionel Messinél, illetve Mario Gomeznél. A 25 éves lett Aleksandrs Cekulajevs 46 élvonalbeli találatával a világ legjobb gólvágója volt tavaly, míg a Real Madrid portugál sztárja 40, a Barca argentinja 31, a Bayern német csatára pedig „csak” 28 gólt termelt.
Cekulajevs ipari mennyiségű találatát a végül bronzérmes észt Trans Narvában 35 mérkőzésen érte el, így 1,314-gyel a legjobb átlag is az ő nevéhez fűződött 2011-ben. A máltai bajnok Valettától érkező lett gólvágó már Németországban edzőtáborozik a Pápával, így nem tudtuk elérni, de korábban az uefa.com-nak beszélt a fantasztikus eredményéről.
– Nem szédített meg az egyéni sikerem, sőt már el is felejtettem, mit értem el, holott tudom, 46 gólt szerezni bármilyen élvonalbeli csapatban pazar eredmény – magyarázta a csatár. – Csak a helyzeteim nyolcvan százalékát értékesítettem, ha ügyesebb vagyok, össze jöhetett volna az 50 találat, négy évvel ezelőtt a lett másodosztályban 51 gólig jutottam.
Habár tavaly Ronaldo lett az aranycipős, mert a spanyol bajnokság gólszorzója magasabb az észtnél, Cekulajevs megtisztelőnek tartja, hogy volt olyan összevetés, ahol egy lapon emlegették a portugállal. – Megtisztelő, és egyben vicces is, hogy Ronaldóhoz hasonlítanak, hiszen olyan messze vagyok tőle, mint a világűr – poénkodott a pápai játékos. –Jobban szeretem a portugál játékát, mint Messiét.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.