Kinevezése másnapján meghalt az új edző

futball
PUBLIKÁLÁS: 2012. június 07. 12:37
Elhunyt Manuel Preciado, a Villarreal labdarúgócsapatának új edzője. Az 54 éves szakember csütörtökre virradó reggelre kapott szívrohamot, ma került volna sor a hivatalos bemutatására.
jk

Nem tudta megkezdeni új csapatánál a munkát az idény közben a Gijóntól menesztett tréner. Pedig Manuel Preciado nagy lelkesedéssel nyilatkozott kinevezése után új csapatáról, a szebb napokat látott, de idén a másodosztályba visszacsúszott Villarrealról. A mester állítólag napok óta vírusos megbetegedéssel küszködött, éppen ezért utazott néhány napos kikapcsolódásra Valencia közelébe. A gyorsan kiérkező mentők sem tudták megmenteni a szakember életét.

Preciado edzői pályafutása során eddig ötször jutott fel csapatával, ebből kétszer – a Sportinggal és a Levantéval – az első osztályba. Nevéhez fűződik José Mourinho kilenc évig tartó hazai veretlenségi sorozatának a megtörése: a Gijónnal tavaly áprilisában verte meg a Real Madridot a Bernabéuban. A két edző nem igazán szívlelte egymást, a Gijón–Real Madrid meccs után összetűzésbe keveredtek, és utána is gyakran kritizálták egymást. Ennek ellenére Mourinho az elsők között fejezte ki sajnálatát, amikor januárban menesztették a Gijóntól.

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.