Görög győzelem, orosz búcsú

Oroszország
PUBLIKÁLÁS: 2012. június 17. 01:27
A görögök egygólos győzelmet arattak szombaton az oroszok felett a lengyel-ukrán közös rendezésű labdarúgó Európa-bajnokság A csoportjának szombati, utolsó fordulójában, ezzel továbbjutottak.
MTI

Mivel a kvartett másik mérkőzésén a csehek legyőzték a társházigazda lengyeleket, így az oroszok búcsúztak a kontinenstornáról.A találkozón a 2004-ben Európa-bajnok görög együttes nyolc évvel ezelőtti bravúrsorozatát és játékát idézve nyert, előbb közvetlenül a szünet előtt megszerezte a vezetést, majd jobbára csúszva-mászva, hősiesen védekezett a lefújásig.

A görög csapat hatalmas lendülettel kezdte a mérkőzést annak megfelelően, hogy számára csak a győzelem jelenthetett továbbjutást, azonban az első öt percben három helyzete is kimaradt. Később az orosz együttes védekezése stabilabbá vált, így a görögök rohamai alábbhagytak, sőt, egyre inkább az ő térfelükön zajlott a játék. Az oroszok - elsősorban Zsirkov vezetésével - egymás után dolgozták ki a lehetőségeket, de a vezető gólt nem sikerült megszerezniük, ráadásul Ignasevics nagy hibáját kihasználva Karagunisz lecsapott egy labdára, és ebből közvetlenül a szünet előtt vezetést szerzett csapatának.

A folytatásban sem változott a játék képe: a görögök visszahúzódtak a kapujuk elé, az oroszok pedig mindent bevetve támadtak, de lövéseik vagy elkerülték a kaput, vagy az utolsó passzokba csúszott hiba. Ahogy múlt az idő, úgy lettek idegesebbek az oroszok, s a gyors görög ellentámadások egyre nagyobb veszélyt jelentettek, egy ízben, Cavelasz szabadrúgásánál pedig csak a kapufa mentette meg az oroszokat az újabb bekapott góltól. A hajrában a görögök már szinte meg sem próbáltak ellentámadást vezetni, ellenben csúsztak-másztak az eredmény megtartásáért, hősies játékukkal nem is tudott mit kezdeni a riválisuk, így sikerült megőrizniük minimális előnyüket a lefújásig.

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.