Rámehet a bundára Szabó Ádám karrierje

bunda
PUBLIKÁLÁS: 2012. május 23. 09:15
Élete lehetősége előtt kapott óriási pofont Szabó Ádám. Az MTK korábbi focistája hamarosan csatlakozna a bajnok DVSC keretéhez, csakhogy tegnap gyanúsítottként hallgatták ki bundaügyben.
S. T. R.

 

Újabb meccs került a főügyészség látókörébe: a fogadási családok ügyében nyomozók szerint gyanús a 2010. június 5- én játszott MTK II–Cegléd NB II-es találkozó. A tegnapi kihallgatás után szabadlábon, ám gyanúsítottként távozhatott a Központi Nyomozó Főügyészségről Szabó Ádám, a fővárosiak egykori, az NB II-es Mezőkövesd jelenlegi játékosa, akire a nyártól számított volna a Debrecen bajnokcsapata.

– Ügyfelem értetlenül áll a gyanúsítás előtt, s tagadta az ellene felhozottakat – mondta a Borsnak dr. Nikula János ügy véd.

– Ádámot, aki egyébként nem is játszott az ominózus mérkőzésen, e meccsel kapcsolatos kétrendbeli vesztegetéssel gyanúsítják, melyet az ügyészség szerint felbujtóként követett el. Indítványoztam a szembesítést mindenkivel, aki terhelő vallomást tett rá.

A 24 éves Szabó (aki neve és arcképe közléséhez is hozzájárult) az MTK neveltje, a 2008-as bajnokcsapat meghatározó futballistája, akinek fényes pályafutást jósoltak.

– Nálam került be az első csapatba, jelentős részt vállalt a bajnoki címünk megszerzéséből – árulta el a Hungária körúti fiatalokat felkészítő Garami József. – Akadt néhány sérülése, ám talán más miatt is összetört benne valami, s attól kezdve már nem teljesített úgy, mint korábban. Mindketten egyetértettünk abban, hogy a további fejlődéséhez környezetváltozásra van szüksége. Hiszek benne, hogy látjuk még remekelni a pályán.

 

S. Józsefet elküldte a Pécs

A Pécs focicsapata a honlapján kürtölte világgá, hogy szerződést bontott S. Józseffel, miután a játékost a Központi Nyomozó Főügyészség gyanúsítottként hallgatta ki egy 2009-es Magyar Kupa-visszavágóval kapcsolatban. A kapus akkoriban az NB II-es Kaposvölgyében futballozott.  

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.