Phelps még három érmet akar, azután jöhet a világjárás

világrekorder
PUBLIKÁLÁS: 2012. május 09. 17:15
Michael Phelps tizennégyszeres olimpiai bajnok amerikai úszó a CNN televízió 60 Minutes című adásában kijelentette, hogy a nyári londoni olimpia után visszavonul, ugyanis már nem tudja motiválni magát.

 

Michael Phelpsnek jelenleg egy célja van, az, hogy további három érmet – minél több aranyat – nyerjen a londoni olimpián, hogy befogja az egykori szovjet tornászt, Larissza Latinyinát, aki 18 olimpiai érmével jelenleg világrekorder a 16 éremmel büszkélkedő Phelps előtt. Aztán, ha ez megvan – nehéz elképzelni, hogy ne jöjjön össze a 27 éves úszó terve, hiszen Pekingben nyolc aranyat nyert –, Phelps befejezi az úszást.

– Peking után is nagyon nehéz volt, kiégtem, alig tudtam újra motiválni magam – mondta Phelps a CNN műsorában.

– Ebben sem az edzőm, sem az édesanyám nem tudott segíteni, magamat kellett újra felspannolnom. Most már megint a régi vagyok, úgy úszom, mint régen, de csak az olimpiáig. Amíg ilyen szinten sportol az ember, nem lát semmit a világból, csak a reptereket és az uszodákat. Ha abbahagyom, végre bejárhatom a világot, mindent megnézek, amit eddig elmulasztottam. Persze én akarok lenni a világ legeredményesebb olimpiai sportolója, ezért még sokat hajtok, de ha ez összejön, márpedig miért ne sikerülne, akkor abbahagyom, és egy ugyanolyan átlagos fiú leszek, mint a többi velem egykorú srác. 

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.