A szombathelyiek vb-ezüstérmes kalapácsvetője még mindig arra vár, hogy 2011-es eredményességi jutalmát kézhez kapja.
– Az atlétikai szövetség az elvárt módon, már februárban jelentette az Emberi Erőforrások Minisztériumának (EMMI), hogy engem kétmillió illet meg – magyarázta Pars. – Elaludt az ügy, és ez dühít, elvégre dicsőséget szereztem az országnak.
A múlt héten Ostravában 82.28 m-es dobással a világ idei legjobbját elérő atléta húszmillióért szeretné megvenni azt a szombathelyi lakást, melyben jelenleg albérlő, és nem kizárt, hogy a londoni olimpia után oltár elé vezeti barátnőjét, az egykori kézilabdázónő Ibriksz Esztert. Márpedig ez is pénzbe kerül.
Az EMMI sajtóosztályától azt a tájékoztatást kaptuk, hogy az Eb-n és vb-n dobogós sportolók, illetve edzőik számára a jutalomadás nem kötelező, pusztán adható a pénz, s annak kifizetése határidőhöz nem köthető, a jutalom tehát nem alanyi jogon jár. A minisztérium Sportért Felelős Államtitkársága valamennyi olimpiai sportági szövetségtől bekérte a 2011-es nemzetközi eredményeket, ám jó páran késtek az adatszolgáltatással. Várhatóan júniusban fizet az EMMI – csak éppen nem kötelező jelleggel.
Ez legalább biztos
Május 18-án a MOB elnöksége úgy döntött, a londoni olimpián elért kimagasló eredményekért járó pénzjutalmakról a játékok után dönt, ám áprilisban Molnár Zoltán, a MOB főtitkára azt mondta, az aranyérmes magyar sportoló adómenetes húszmillió forinttal számolhat. És ez a pénz – állítólag – kötelezően jár.
Orbán Viktor megígéri
Nemrégiben írta meg a Blikk, hogy a 2011-ben világbajnokságot és rövid pályás Eb-t nyerő úszónak, Gyurta Dánielnek (azóta a debreceni Európa- bajnokságon is aranyérmes lett) nagyjából 3 millió forinttal, edzőinek ennek körülbelül a felével tartozik az illetékes minisztérium. Ide tartozik: Orbán Viktor egy minapi interjújában arról beszélt, hogy mindent megtesznek azért, hogy a tehetséges versenyzők itthon maradjanak, és az edzők megfelelő bérezéshez jussanak. Üzenhetne az államtitkárának!
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.