Bundagyanú végzett Criscito Eb-álmával

bunda
PUBLIKÁLÁS: 2012. május 29. 12:15
Pünkösdhétfőn sem pihentek az olasz hatóságok, bundában érintett játékosokat és edzőket vettek őrizetbe, az Eb-kerettel készülő Domenico Criscitónál is házkutatást tartottak.
Bors

A cremonai ügyészség bejelentette, 19-re nőtt a letartóztatottak száma bundaügyben, s nagy nevek is horogra akadtak, többek között bilincs került a Lazio 11-szeres válogatottjának, Stefano Maurinak és a Genoa korábbi focistájának, Omar Milanettónak a kezére.

Emellett házkutatást tartottak a bajnok Juventus vezetőedzőjénél, Antonio Conténél – aki állítólag még a Siena mestereként manipulált két találkozót –, és az Európa-bajnokságra készülő Domenico Criscitónak is feltúrták a szobáját a főhadiszálláson. Ez utóbbi esetre azonnal jött a reakció.

– Criscito nem lesz tagja az olasz csapatnak az Európa-bajnokságon. Most az az elsődleges, hogy megmagyarázza a hétfőn történteket. Bár ő ragaszkodik hozzá, semmilyen szerepe nincs a bundázásban, ez az eset nem vet jó fényt a válogatottra. Bízunk benne, a játékos tisztázza magát – mondta Demetrio Albertini, az Olasz Labdarúgó Szövetség alelnöke.

Emellett az olasz hatóságok közölték, magyar szála is van az olasz csalássorozatnak, ugyanis a pénzmozgásokban komoly szerep jutott hazánknak. Sőt öt érintettet is említenek, ám K. Zoltán, L. Mátyás és S. László már előzetesben van itthon, B. Istvánt tanúként hallgatták ki, s a Ladánybene korábbi focistája, S. László neve sem ismeretlen az üggyel kapcsolatban, vagyis ezen a téren nem tudtak újat mondani.

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.