2014. 06. 13.
Újabb Samsung üzem Magyarországon!
Az új,22 ezer négyzetméteres üzemcsarnokban22-55 colos képátlójúled-televíziókat, 23 és 27 colosMFM(multifunkcionális) led-monitorokat, valamint 43 és 51 colos plazma készülékeket állítanak elő, amelyeket főleg az Európai Unió országaiba exportálnak.“Az új jászfényszarui üzem tökéletes példája a Samsung Magyarország iránti elkötelezettségének. A vállalat hazánkban közel háromezer főt foglalkoztat, ebből csaknem 2500-an dolgoznak Jászfényszarun”– mondtaKyu-Csin Lee,a jászfényszaruiSamsunggyár elnöke a pénteki ünnepségen. Aláhúzta: az új csarnok átadása mérföldkő a cégcsoport életében, hiszen ezzel“a televízió-gyártás területén a világ legnagyobb kapacitásával rendelkeznek, és kulcsfontosságú szerepet játszanak a világpiacon”. Jelezte: a bővítéssel céljuk megőrizni a Samsung világpiaci részesedésének első helyét, kivívni ugyanezt a versenyképesség területén és folyamatos fejlődéssel biztosítani, hogy a koreai elektronikai óriás “az egész világra kiterjedő vállalattá váljon”.
kütyü