A 34 éves gróf a néhai Anyakirályné gyerekkori otthonában, a Glamisi kastélyban rontotta rá az ajtót az alvó vendégre, akit 20 percen át fogdosott és csókolgatott. A tettét beismerte a bíróságon.
2014 óta szexizik az Instagramon a dögös modell, méghozzá kifejezetten eredményesen: nagyjából félmillió dollárra tartják a vagyonát, amit a vetkőzéssel összeszedett.
A 65 éves filmsztár egy kendőt viselt a nyakán, de még azt sem akarta a szája elé húzni. Utólag bocsánatot kért. Kivétel a szabályok alól még neki sem jár, így is üres kézzel kellett távoznia a bevásárlásból.
A 94 esztendős természetkutató az elsők közt kapta meg a koronavírus elleni védőoltást a brit hírességek közül nem sokkal az után, hogy II. Erzsébet királynő és Fülöp herceg is megkapta a vakcinát.
Pénteken ismét párbajoznia kell az Exatlon Hungary-ben a Banokok és Kihívók csapatának, ám lehet, hogy a hét legdurvább eseménye nem is az, hogy valaki ismét kiesik a versenyből. Az egyik versenyzőt mentő vitte el a forgatásról.
Szó szerint kutya jó dolga van a 11 hetes kis Boston terriernek Király Lindánál. Brooklynt a napokban vette magához a szingli énekesnő, aki kiegyensúlyozottabb és boldogabb, mint valaha.
Az új szerelem megnyugvást hozott a gyönyörű Instagramsztár, Bea számára, aki alig egy évvel ezelőtt még egy bántalmazó kapcsolat szenvedő alanya volt.
„Csúnya” – ezzel a jelzővel jellemezte a koronavírus alatt átélt időszakát Delhusa Gjon. A népszerű zenész már jól van, de küzd a fertőzés szövődményeivel, és még négy hónapig gyógyszert is kell szednie.
Galambos Lajos visszautasítja azokat a feltételezésket, miszerint tárgyalása miatt jelentett beteget. A trombitás gyorstesztje pozitív lett, és már el is különítette magát a családtól. De a pcr-teszt eredményére még várnia kell.
Figyelem: korhatáros fotói miatt könnyen lehet, hogy hamarosan letiltja az Instagram a dögös modellt, így érdemes minél hamarabb megnézni, mit mutat meg magából!
Ízekre szedték a kommentelők a Bajnokok legjobbikát. Kirohanása után az Exatlon Hungary versenyzője, Szabó Franciska egyik pillanatról a másikra lett közutálat tárgya.
A trombitaművész nem tudott személyesen megjelenni a hétfői tárgyalásán, csupán az ügyvédjén keresztül üzente meg, hogy vasárnap délután pozitív lett a tesztje.
„Nagyon gáz. Folyton kikapunk. Sajnálgatjuk egymást, kifogásokat keresünk” – ilyen és ehhez hasonló szavakkal jellemezte csapatának teljesítményét Szabó Franciska. A Bajnokok egyik legerősebb tagja rosszul viseli, hogy a vesztesekhez...
Jó hír a rajongóknak, tovább szólhat a Gyöngyhajú lány, valószínűleg nem hagyja abba a zenélést a legendás banda. Ez azért is örvendetes, mert Kóbor János két hónapja még úgy érezte, hogy az Omegát megölte a koronavírus
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.