Máris kiderült, ekkor temethetik Sas Józsefet

Máris kiderült, ekkor temethetik Sas Józsefet

Sas József
PUBLIKÁLÁS: 2021. január 17. 13:19
A szombat éjjel elhunyt legendás humorista büszke volt zsidó származására, még ha szigorúan véve nem is tartotta a vallási szokásokat. Így nagyon rövid idő múlva meg kell kapnia a végtisztességet.
Bors

Sas József életéért mindent megtettek orvosai, de a legyengült szervezete végül képtelen volt megküzdeni a koronavírussal. Bár a humorista legenda sosem kérkedett származásával, büszke volt zsidó gyökereire, hiszen ez jelentette számára a kapcsolódási pontot édesapjával, aki Auschwitz-ban lelte halálát a II. világháború alatt, írja a Ripost.

Sas József egyik legjobb barátja, Beregi Péter úgy gondolja, hogy zsidó hagyományok szerint vesznek majd végső búcsút tőle, ami annyit jelent, hogy három napon belül el kell végezni a szertartást.

„Józsi amellett, hogy istenfélő ember volt, nagyon büszke volt zsidó gyökereire, hiszen ez a fajta öntudat a tragikus sorsú édesapjára emlékeztette őt. Igaz, hogy nem tartotta a hagyományokat, de mégis úgy vélem, hogy

zsidó szertartáson veszünk majd tőle végső búcsút. Eszerint három napon belül el kell temetni a testét...”

- mondta a Ripostnak a gyászoló jóbarát.

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.