A 87 éves Joan Collins, a Dinasztia televíziós sorozat sztárja egy ideje már önkéntes karanténban tölti az idejét a férjével londoni lakásukban. Épp ezért döbbent meg, amikor az erkélyükön arcmaszk nélküli munkások jelentek meg.
Míg télen többnyire a legkényelmesebb tréningruhánkban kuckózunk be a fotelünkbe, a szupermodell Helena Christensen sokat láttató ruhákban pózol otthon.
A koronavírus-járvány bebizonyította, hogy érdemes több lábon állni. Ezek a sztárpárok már korábban rájöttek erre, és közösségi oldalukkal szinte többet keresnek, mint a szerződéseikkel.
Internetes nyereményjáték során jutott hozzá egy 50 éves nő Gwyneth Paltrow nemiszerv-szagú illatosítójához, ami meggyújtás után valóságos pokolgéppé változott.
A 67 éves énekesnőt még novemberben döntötte le a lábáról a világjárvány, amit azóta sem sikerült teljesen kihevernie. Noha a kórt sikeresen legyőzte, annak súlyos szövődményeivel még meg kell küzdenie.
Elképesztően kínos dolgot szúrtak ki Kylie Jenner követői. A botrányhősnő Instagram-sztorijában olyan dolgot osztott meg, amit nehezen lehet feldolgozni.
Jellinek Tina nemrégiben rájött, hogy a gyomorműtétek mit sem segítenek, a fogyásnak fejben kell eldőlnie. Így orvosi segítség nélkül üzent hadat a kilóknak.
Singh Viki mindig a természetesség mellett teszi le voksát. A gyönyörű énekesnő a napokban besokallt a sok „tökéletes”, szétfilterezett Instagram-fotó miatt.
Bár Jakupcsek Gabriella szíve szerint talán egy kicsit kirúgott volna a hámból hétfőn, az 58. születésnapján, azonban az egész napot munkával töltötte. Már reggel hétkor belépett az ATV székházának ajtaján és csak este...
Vasárnapra virradóra nyolcvankét éves korában elhunyt Sas József. A nemzet komédiásának utolsó hetei szenvedések közepette teltek. Erről felesége, Zsuzsa asszony beszélt a Ripostnak.
Azokban az években, amíg Weisz Fannival rosszban volt az édesanyja, majd mindennap Agárdi Szilvit hívta. Ám mióta kibékültek, a pótanya is eltűnt a gyengénlátó lány életéből.
A kivételes művész barátai szerint a kabarészínészre csak mosolyogva szabad emlékezni. Sas Józsefet a Kozma utcai temető művészparcellájában helyezik örök nyugalomra.
Szabó Ádám és Curtis barátsága a Sztárban Sztár alatt mélyült el és azóta töretlen. Curtis persze ettől függetlenül – vagy pont ezért – előszeretettel élcelődik az énekesen.
Eperjes Károly kétszer is átesett a koronavírus-fertőzésen. Mint mondja, már nagyon várja, hogy megkaphassa a vakcinát. A színész az oroszat választaná.
Karanténja miatt nem vehet részt barátja temetésén Baranyi László színművész. A Família Kft. egykori nagypapája a lakása fogságában tudta meg, hogy Sas József nincs többé.
Eddig sosem hallott életmentő műtétéről mesélt a Mokka reggeli műsorában Novák Zalán, az Exatlon korábbi versenyzője, aki idén a Farm VIP győztese lett.
Eddig sem volt túl jó Meghan Markle és apja kapcsolata, de van egy olyan érzésünk, hogy Thomas Markle mostani húzása sem épp a családi egység visszaállítását célozta be: úgy döntött ugyanis, hogy dokumentumfilmet készít híres lányáról.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.