Két éve szingli Gergely Róbert: Remélem, idén szerencsém lesz a szerelemben - Interjú

A koronavírus-járvány önt is meglepő lépésre sarkallta. Lángosfutárkodik még?

Hogyne! Úgy érzem, Törökbálint legkiválóbb futárjainak egyike vagyok, és nagyon élvezem. Tudom, sokan furcsállták a döntésem, de tudja, amikor azt érzi, kipihente már az előző hat évtizedet is, amikor már az összes falevelet összesöpörte az udvaron, s amikor már mindent megcsinált, amivel elmaradt az évek során, az nem jó. Időmilliomos lettem, és egész egyszerűen hiányzott a közéleti munka, a rendszeresség.

És miért pont ezt az ételszállítást választotta?

Szerintem az őrangyalaim irányítottak oda... Egyrészt a lángos egyik, ha nem a legnagyobb rajongója vagyok, nem véletlen a Gergely Theáter Lángos és palacsinta avagy a Föld megmentése című mesemusicaljének ihletése sem, és mit hoz az élet, egy törökbálinti látogatásom során megpillantottam egy lángosozót, betértem, ettem, és kiszúrtam, hogy épp futárt keresnek. Égi jelnek vettem és meggyőztem a tulajt, hogy nem viccelek, valóban dolgozni szeretnék.

Mit szólnak az emberek, amikor meglátják a kapuban?

Nagyon helyesek, általában fotót kérnek, de volt, aki éneklésre, szavalásra kért, de volt, aki csokival, ajándékkal várt, hirdetik, hogy pontosan melyik napokon dolgozom, és persze borravaló is csurran-cseppen. És nem megbotránkoznak, hanem biztatnak, mert tetszik nekik az üzenetem, hogy a munka sosem szégyen. Nem mellesleg kölcsönösen jó, mert én is autogramos fényképpel érkezem azzal a mottóval, hogy remélem, legközelebb már a színházban találkozunk.

A pluszmunka anyagi szükség is volt?

Nem azért lettem futár, mert különben éhen halnék, vagy bedőlne a hitelem és elárvereznék a házat a fejem felől, egyszerűen valami értelmeset, hasznosat akartam csinálni. S persze olyat, amit a lehető legnagyobb elővigyázatossággal tudok végezni, kesztyűben, maszkban, mert én sem fiatalodom már, oda kell figyelnem nekem is.

63 évesen ma is sármos, és egy ideje újra szingli is. Futárként nem próbálják meg becsalni önt egy közös lángosozásra?

A jelzőt köszönöm, s ma is a hölgyeké minden tiszteletem, de nem. Nincsenek ilyen elhajlások, azt gondolom, nem rám vágynak, hanem a lángosra. De ettől még nagyon élvezem az emberek közelségét ilyesformán is, ha már a színházban most nem találkozhatunk.

Két éve, hogy elvált. Még élvezi az egyedüllétet, vagy már vágyik egy társra?

Vágyom, hogyne. Nálam nincsenek zárt kapuk soha, de jelenleg Simon fiammal éldegélünk egy házban és nincs olyan komolyságú párkapcsolat, amit bezengenék. De a szerencseszámom a 21, és 2021-et írunk, úgyhogy remélem, mindenben, így a szerelemben is szerencsém lesz idén.

Fesse le a nőt, aki az ideális lehet önnek!

A recept nagyon egyszerű, ennyi idősen ugyanis kellő önkritikával rendelkezem. Az, aki engem és a munkamániámat hosszú távon képes elviselni, mi több, jól elviseli, biztos, hogy megnyer. A külsőség olybá fontos csak, hogy az fog meg elsőre, de ennél sokkal fontosabb a minőségi szerelem. Szóval lehet szőke, barna, vörös vagy fekete, egy a fontos, jó társ legyen, ha civil, ha ismert.

Mit vár ettől az évtől szakmailag?

Sok minden jót. Kezdjük a mostani hétvégével, a január 22–23-ával, amikor is a Gergely Theáter először lép az online térbe, és A császár új ruhája című mesedarabbal debütálunk. Aztán Végvári Ádám kollégámmal beszélgetünk zenéről, színházról, életről a Sztoriban vagyok című pódiumműsorban, ami olyannyira egyedi, hogy akadálymentesített műsor lesz. Értem ezalatt, hogy jelelve, narrálva és feliratozva is lesz, hogy a fogyatékkal élő emberek, akik szeretnének színházi élményt is, megkapják mindezt.

Miért volt fontos önnek az akadálymentesítés?

Világ életemben érzékeny voltam erre a témára. Zuglóban a Vakok Intézete közelében nőttem fel, és a zebrán már kisfiúként átsegítettem, aki rászorult. Ez bennem maradt, és az az igény is, hogy mindenkinek járnak az élmények és a boldogság, legyen egészséges vagy épp fogyatékkal élő.