142. oldal - Betegség



Rákellenes Világnap: A szűrés az emberek saját felelőssége!

Rákellenes Világnap: A szűrés az emberek saját felelőssége!

A Rákellenes Világnap (World Cancer Day) a Union for International Cancer Control (UICC) kezdeményezése által jött létre Párizsban, 2000. február 4-én fogadták el. A világ 155 országában több mint 800 tagszervezettel rendelkező szövetség, amelynek tagja a Magyar Rákellenes Liga is, a világnapot kezdeményező Párizsi Kartában (Paris Charter) az onkológiai betegségek és a prevenciós lehetőségek kutatása, az érintetteknek kínált lehetőségek fejlesztése, valamint a közvélemény téma iránti érzékenységének növelése állt. A világnapot azóta is minden év február 4-én tartják.
A fogamzásgátló is befolyásolja a cukorbetegek állapotát

A fogamzásgátló is befolyásolja a cukorbetegek állapotát

A cukorbetegség már önmagában megnöveli a thromboembóliás események kialakulásának kockázatát, így nagy figyelmet kell fordítani a megelőzésre. Éppen ezért felvetődhet a kérdés, hogy a diabetes-szel küzdők használhatnak-e hormonális fogamzásgátló tablettákat és egyéb eszközöket, melyek köztudottan jelentős trombózis-provokáló faktoroknak számítanak. A választ prof. Blaskó Györgytől, a Trombózisközpont véralvadási specialistájától tudtuk meg.
Száraz bőr? Ezt tedd ellene!

Száraz bőr? Ezt tedd ellene!

A téli időszakban még az egyébként normál ápolást igénylő bőr is érzékenyebb, szárazabb lehet. Az arc bőrének ápolásához Peterman Krisztina, a Dermatica kozmetikusának tanácsai nyújtanak segítséget.
Könnyítsük meg az allergiások életét - Kérdőív a tájékoztatásért

Könnyítsük meg az allergiások életét - Kérdőív a tájékoztatásért

Habár az allergiások száma folyamatosan emelkedik, sokan még mindig nem veszik elég komolyan, a betegség a többség megítélése szerint az enyhe, „csak allergia” kategóriába esik. Ön is tapasztalja, hogy tejallergiásként gyakran kínálják laktózmentes termékekkel, mert nem tudják, melyik fogalom mit takar? Vagy gluténérzékeny, de ismerősei szerint egy kis kóstoló nem árthat a gluténtartalmú fogásokból? Esetleg nem értik, hogy mitől könnyezik olykor a pollenszezonban? Könnyítse meg a saját életét és segítse a környezetében élőket azzal, hogy kitölti az allergiás betegek életminőségét felmérő kérdőívet, és így hozzájárul a betegség jobb megismertetéséhez!
Egészséges szomszédaik támogatásával nőnek a tumorsejtek

Egészséges szomszédaik támogatásával nőnek a tumorsejtek

Új tumorterápiát eredményezhet egy, az MTA Szegedi Biológiai Kutatóközpont részvételével zajlott sejtbiológiai kutatás. Juhász Gábor és norvég kollégái azt vizsgálták, a rákos sejt hogyan jut aminosavakhoz a szomszédos egészséges sejtekből. A háttérben az utóbbi évtizedekben intenzíven kutatott sejttani folyamat, az autofágia áll, amelyről már kiderült, hogy zavara számos megbetegedésre, kórképre jellemző a különböző ráktípusoktól a mozgáskoordinációs zavarok
Magyar felfedezéssel előzhető meg az akut vesekárosodás

Magyar felfedezéssel előzhető meg az akut vesekárosodás

Magyarországon csaknem egymillióra tehető a krónikus vesebetegek száma. Ezért is jelentős az a felfedezés, amely a világ legrangosabb nefrológiai szaklapjában jelent meg. Az akut vesekárosodás kivédésének új lehetőségeiről tett közzé vadonatúj tanulmányt a Magyar Tudományos Akadémia, Semmelweis Egyetem Lendület Diabétesz Kutatócsoportja.
A színtévesztő emberek kívánsága valóra válik ezzel a szemüveggel!

A színtévesztő emberek kívánsága valóra válik ezzel a szemüveggel!

A világon közel 300 millió, ebből csak Magyarországon 400000 ember színtévesztő.A látási rendellenesség a tanulástól, a munkától kezdve a leghétköznapibb tevékenységekig az élet szinte minden területén hátrányt jelenthet. Egy magyar kutatócsoport olyan eszközt fejlesztett ki, amellyel hatékonyan korrigálható a színlátás. Az egyedi Colorlite szemüvegekhez elsőként Magyarországon juthatnak hozzá azok, akik valódi színeiben szeretnék élvezni a világot.
Szédül, kettős látása van? Akár a stroke előjele is lehet!

Szédül, kettős látása van? Akár a stroke előjele is lehet!

A Vígszínház szerdán kiadott közleményében tájékoztatott arról, hogy a színház művésze, Tahi Tóth László, a szombat esti előadás közben rosszul lett. A probléma hátterében a színház művészének egy korábbi stroke-ja állhat, de további vizsgálatok szükségesek a pontos diagnózis felállításához.
Ekcéma - ezt még nem tudta róla!

Ekcéma - ezt még nem tudta róla!

Téli időszakban különösen gyakori, hogy a bőr vörös, száraz, helyenként fájdalmasan kirepedezik. Ha a tünetek viszketéssel, esetleg tartósan fennálló kiütésekkel párosulnak, érdemes orvoshoz fordulni, ugyanis a panaszok mögött különböző kiváltó okok állhatnak, mint például az ekcéma.
Rekedtség: mikor forduljon orvoshoz?

Rekedtség: mikor forduljon orvoshoz?

Légúti fertőzés, rossz hangképzés, reflux vagy pajzsmirigybetegség következménye is lehet. Az elhúzódó rekedtség hátterében komolyabb elváltozások állhatnak, melyek megfelelő kezelés nélkül csak rosszabbodnak.
Bocsánatot kért a Rákellenes Liga

Bocsánatot kért a Rákellenes Liga

Óriási felháborodást váltott ki a Rákellenes Liga kampányfilmje. A liga eddig helyénvalónak érezte a film üzenetét, most azonban bocsánatot kért.
A szmog a szívünknek is rosszat tesz

A szmog a szívünknek is rosszat tesz

Január utolsó napjaiban rendkívül rossz a levegő minősége, a magas szálló por tartalom miatt már tizenhét település levegőjét minősítette veszélyesnek az Országos Közegészségügyi Központ (OKK). A szmogriadó arra figyelmeztet, hogy ezekben a napokban nem tanácsos hosszabb ideig a szabadban tartózkodni. Egy friss tanulmány szerint, különösen azok vannak kitéve a nemkívánatos hatásoknak, akik szív-és érrendszeri problémákkal küzdenek. Arról kérdeztük dr. Sztancsik Ilonát, a Kardioközpont kardiológusát, hogy milyen szív- és érrendszeri kockázatai vannak a légszennyezettségnek, milyen tünetek adhatnak aggodalomra okot és milyen szívpanaszok esetén szükséges azonnal kardiológushoz fordulni.
Programozott sejthalál: "öngyilkosságra" kényszeríti az új gyógyszer a daganatos sejteket

Programozott sejthalál: "öngyilkosságra" kényszeríti az új gyógyszer a daganatos sejteket

A programozott sejthalál serkentésével pusztítja el a daganatokat az a kísérleti gyógyszerjelölt, melynek sikeréről – ritkaságként a lap tematikájában – a Nature folyóirat számolt be a közelmúltban. A nemzetközi szerzőgárda élén a Servier Kutatóintézet Zrt. magyar kutatói állnak. A kutatóintézet együttműködik az MTA TTK Szerves Kémiai Intézetével is.
Pajzsmirigy túlműködés is okozhatja a tartós hőemelkedést

Pajzsmirigy túlműködés is okozhatja a tartós hőemelkedést

A hőemelkedés a szervezetben zajló, abnormális folyamatokról ad figyelmeztetést, így érdemes komolyan venni! A legtöbben megfázás, influenza és egyéb vírusos vagy bakteriális fertőzés során tapasztalják, és a gyógyulás után el is múlik. Ám előfordul, hogy elsőre semmi nem magyarázza a megemelkedett testhőt, sőt, tartósnak bizonyul. Dr. Békési Gábor PhD, a Budai Endokrinközpont pajzsmirigy specialistája szerint időnként a pajzsmirigy megbetegedése okozhatja ezt a tünetet.
Így alakul ki a gerincsérv, de hogy múlik el?

Így alakul ki a gerincsérv, de hogy múlik el?

Újabb tudományos bizonyítékok szólnak amellett, hogy gerincsérvnél, derékfájdalomnál a gyulladás kulcsszerepet játszik. A Virginiai Egyetem kutatói speciális képi technológiával mutatták ki, ahogy akut gerincsérvnél a gyulladásos fehérvérsejtek megszállják, mintegy átitatják a sérv területét. A kutatási eredmény alapján arról kérdeztük, dr. Arnold Dénes Arnoldot, a Fájdalomközpont fájdalomspecialistáját, hogy létezik –e olyan kezelési mód, amellyel az gerincsérvnél létrejövő masszív gyulladás, valamint az ennek talaján kialakult derékfájdalom hatékonyan és tartósan megszüntethető.
Mire kell figyelni influenzajárvány idején?

Mire kell figyelni influenzajárvány idején?

Az utóbbi évekhez képes korábban érkezett az influenza Európába, így hazánkba is. Magyarországon a 2. héten 31600 fő fordult orvoshoz influenzaszerű tünetekkel. Influenzajárvány idején a fertőzés megelőzésében az általános személyi higiénés magatartás a döntő, ennek egyik legegyszerűbb módja a rendszeres és alapos kézmosás.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.