hűha

Százhúsz ballonos érkezik Szegedre a világ minden pontjáról (x)

PR cikk

Létrehozva: 2024.06.14.

Lezárult a jelentkezés a szeptember 8-14. között Szegeden zajló 25. FIA Hőlégballon Világbajnokságra. A ballonsport legnagyobb világversenyén összesen 120 hőlégballon-pilóta emelkedik majd a magasba a Tisza-parti város fölé, de rajtuk kívül további balloncsodák is beúsznak majd a látótérbe, versenyen kívüli bemutató repülésekkel örvendeztetve a nézőközönséget.

Harmincegy országból érkeznek versenyzők a világ legnagyobb hőlégballon megmérettetésére szeptember elején, Szegedre. A jelentkezés a napokban zárult le, így már azt is tudjuk, hogy összesen 120 pilóta rajtol el a két edzőnap utáni, majd egy hétig tartó versenyen. A világ minden részéről érkező ballonosok listájából az is kiderül, hogy mennyire kortalan ez a repülősport. A szegedi megmérettetésen például a magasba száll majd az idén 75. életévében járó David Bareford. A Nagy-Britanniából érkező versenyző 1974-ben repült először ballonjával, az elmúlt években kétszer nyert világbajnokságot és szintén kétszer végzett az első helyen Európa legjobbjai között, és ő volt a 2019-es Mallorcai és a 2021-es szegedi Európa-bajnokság versenyigazgatója is. Érdekesség, hogy Bareford fia is ezt a sportot választotta, ő ifjúsági kategóriában és a felnőttek között is megnyerte már a világbajnokságot. A szegedi világverseny legfiatalabb résztvevője pedig Belgiumból érkezik majd. A 2004-ben született Maarten Deleersnyder mindössze 2023 óta pilóta, és már egy 4. helyezést tudhat magáénak az ifjúsági világbajnokságon. 
Több női pilótát is találunk a nevezők közt, közülük egy hazait is, Becz Ritát, aki számos nemzetközi és magyar bajnokságon és női világversenyen, így például tavaly Ausztráliában, a női világbajnokságon bizonyította tudását és a 11. helyen végzett.
A hőlégballonozás a nézők számára egy rendkívül látványos esemény, azonban a pilótáknak egy komoly technikai kihívás. A repülés során a versenyzők gyakran több, egymást követő feladatot kapnak, a FIA, azaz a sportág nemzetközi szövetségének versenykézikönyve 20 különböző feladattípust tartalmaz, mely 3 csoportra osztható. Eszerint a feladatok közt lehet előre meghatározott célra történő precíziós repülés, de vannak olyan feladatok is, melyekben döntő a sebesség, az idő vagy a megtett távolság. Mindezt tehát láthatjuk majd szeptember 8-14. között, a világ hőlégballonsport központjában, Szegeden.

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek