PR Cikkek

Így ünnepli a karácsonyt Mező Misi és családja (x)

Létrehozva: 2022.12.22.

A Duna saját gyártású ünnepi műsora december 24-én este sztárelőadók produkcióival és dalpremierekkel hív közös ünneplésre.

Szentestére a karácsony eredeti jelentőségéről, Jézus megszületésének csodájáról készített saját gyártású, zenés-verses műsort a Duna. Az Ünnepelt megálmodója Mező Misi, aki idén rohanás mentesen élheti át családjával az adventi várakozást és az elcsendesedést. Az előadóművésznek az ünnepekkor nem lesz karácsonyi nagykoncertje, ezért több ideje jut családjára. Nagy vágya, hogy átadhassa gyermekeinek a karácsony valódi üzenetét.

Fotó:  MTVA/Csöndör Kinga

– Azt szoktam mondani a gyermekeimnek, hogy ajándékozni az év bármely napján lehet, de a karácsonynak nem ez a tényleges jelentősége, hiszen ez a megváltónk születésének ünnepe. Ennél nagyobb ajándéka nem lehet az emberiségnek – mondta Mező Misi, aki az Ünnepelt című műsor ötletgazdájaként és fellépőjeként ugyanerre próbálja felhívni a tévénézők figyelmét is.

 

A zenei produkciókon túl narrátorként is részt vesz a rendhagyó köszöntésben, zenekara, a Magna Cum Laude mellett – többek között – a Blahalouisiana, Palya Bea, Gubik Petra, Gryllus Dániel, DÁNIELFY, valamint Ferenczi György és az 1ső Pesti Rackák együtt köszöntik az ünnepeltet, Jézus Krisztust. A 18:35-kor kezdődő műsorban Babits Mihály, Juhász Gyula, Márai Sándor és Szabó Lőrinc karácsonyhoz köthető művei lesznek hallhatók, Cakó Ferenc látványos homokanimációival illusztrálva. Mező Misivel a Jézus és… évadzáró epizódjában is találkozhatnak a nézők december 24-én, 15:40-től, amikor pásztorként tűnik fel.

 

 

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek