




Palya Bea 1976. november 11-én látta meg a napvilágot Makón, Palya Beáta néven. Gyermekkori éveit Bag nagyközségben töltötte szüleivel.
Nagyon fiatal volt, amikor egyértelművé vált a Palya Bea családja számára, hogy istenadta tehetséggel született; 6 éves korában már énekelt és táncolt a helyi néptánc csoportban.
1990-ben kezdte meg tanulmányait az Apáczai Csere János Gimnáziumban, ahol 1994-ben érettségizett.
Ugyancsak 1994-ben felvételt nyert az ELTE néprajz szakára és
2002-ben szerzett diplomát.
2012 októberében életet adott első gyermekének, aki a Lili nevet kapta. 2017 januárjában megszületett második kislánya: Panni.
A lányok édesapjáról és kapcsolatuk részleteiről nem nyilatkozott.
2018 májusában vált ismertté a nyilvánosság számára, hogy titokban szakított Palya Bea és első férje.
Az énekesnő életének ezt a történését a zene segítségével dolgozta fel, így született meg a Hazatalálsz című albuma, amelyet ez év december 14-én mutatott be az A38 hajón.
2019 novemberében jelent meg a hír, miszerint Palya Bea újra szerelmes és 10 hónapja boldog párkapcsolatban él.
2021-ben arcpirító őszinteséggel árult el hálószobatitkokat az énekesnő.
2024-ben az énekesnő arról beszélt, hogy kedvesével párkapcsolati szerződést kötöttek.

1993-ban csatlakozott a Zurgó együtteshez, melynek tagjaival hagyományos hangszereken csángó zenét adtak elő.
1996-tól a Laokoón csoport énekeseként szórakoztatta a közönséget, az együttes megszűnéséig.
1997-ben tagja lett Szőke Szabolcs Hólyagcirkusz Társulatának, ahol 2002-ig dolgozott.
2000-ben Palya Bea Monori Andrással megalapította a Folkestra formációt.
2002-ben a Francia Intézet ösztöndíjasaként Párizsban tanult Kakoli Sengupta indiai énekesnőnél.
2003-ban tért vissza Magyarországra, és még ebben az évben szólóénekesént is bemutatkozott.
2004-ben meghívást kapott az athéni olimpia kulturális programjába, ahol magyarul énekelte el a híres görög zeneszerző, Manos Hadzidakis szerzeményeit.
2005-ben megalapította saját zenekarát, a Palya Bea Quintetet.
Ez év decemberében Weöres Sándor Psyché című kötetének részletei kerültek megzenésítésre a Palya Bea Quintet és Gryllus Samu közreműködésével.
2006-ban a Transylvania című filmhez komponált zenét, valamint néhány jelenetben is felbukkant, mint kabaré-énekesnő.
2008-tól kezdve nemcsak színpadon, hanem tanítóként is jelen van; éneket oktat, valamint személyes zenei mentorálással segíti az előadókat.
2011-ben napvilágot látott önéletrajzi kötete, Ribizliálom címmel.
2012-ben bemutatta Ezeregy szefárd éjszaka című koncertalbumát.
2014-ben A nő című lemezével lepte meg a rajongóit.
2016-ban két kiadvánnyal is jelentkezett: Tovább nő és Nappali dalok címmel.
2018-ban megérkezett Hazatalálok című albuma.
2020-ban a karantén időszakában született dalait mutatta be az Élet című albumán.
2022-ben két új koronggal, a Tüzet viszek-kel és a LéleKzet-tel jelentkezett.
2024-ben Baba HANGoló dalok címen adott ki szólóalbumot.
2025-ben Fénydalok albumával örvendeztette meg a közönségét.
2001 - Mamikám
2003 - Ágról-ágra
2004 - Álom-álom, kitalálom
2007 - Szeretetből jöttél erre a világra
2008 - Adieu les complexes
2009 - Egyszálének
2010 - Én leszek a játékszered
2012 - Ezeregy szefárd éjszaka
2014 - A nő
2016 - Tovább nő
2016 - Nappali dalok
2018 - Hazatalálok
2020 - Élet
2022 - Tüzet viszek
2022 - LéleKzet
2024 - Baba HANGoló dalok
2025 - Fénydalok
2005 - Szőke Anni balladája - Etnofon Zenei Társulás és Palya Bea
2006 - Transylvania - filmzene és szereplés
2005 - Psyché - Weöres Sándorral, illusztrálta: Gyulai Líviusz
2011 - Ribizliálom
2012 - Altatok - illusztrálta: Szottfried Zsófia
2016 - Nappali dalok - illusztrálta: Petrók Ildi
2002 - Artisjus-díj
2006 - Aphelandra Humanitárius Díj
2007 - A Magyar Kultúra Nagykövete
2007 - A Magyar Köztársasági Érdemrend lovagkeresztje
2009 - Márciusi Ifjak-díj
2009 - Prima díj
2009 - Budapestért díj
2010 - Artisjus-díj
2019 - Fonogram-díj
2022 - Pest megyei Prima díj






Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.