A Dal 2020 – jövőre is együtt keressük az év magyar slágerét (x)

A Dal 2020 – jövőre is együtt keressük az év magyar slágerét (x)

A Dal
PUBLIKÁLÁS: 2019. december 20. 01:00
Új zsűritagokkal és műsorvezetővel indul a dalválasztó-show kilencedik évada februárban.
Bors

A Duna Televízió jövőre is nézőivel közösen keresi az év magyar slágerét, amelyet 2020-ban egy ország dúdol majd. A műsor készítői jövőre közvetlenül a magyar könnyűzene tehetségeit, az általuk létrehozott értékteremtő produkciókat segítik. A Dal nyertesét a Duna Televízió számos megjelenéssel támogatja, valamint felléphet a legnevesebb hazai fesztiválok színpadain. A koncertlehetőségeken kívül a nyertes előadó kiemelt promóciót kap a Petőfi Rádióban, illetve a zenei produkció fejlesztésére fordítható támogatásban is részesül.

Az idei pályázatra minden eddiginél több, 559 nevezés érkezett. A hatalmas érdeklődés és a jelentkezők száma is azt mutatja, hogy A Dal továbbra is fontos katalizátora a magyar könnyűzenei életnek.

A Dal nyertese egyben a Petőfi Zenei Díj „Év Dala” elismerését is megkapja. A kilencedik alkalommal látható dalválasztó show-ban több különdíjat is átadnak majd: „A Dal 2020 Legjobb Dalszöveg Írója”, „A Dal 2020 Felfedezettje” és „A Dal 2020 legjobb akusztikus felvétele” elismerések birtokosa a Petőfi Zenei Díj ezen kategóriájának díját is elnyeri. 

A Dal 2020 élő adásait február 1-től, szombat esténként, hat héten keresztül kísérhetik figyelemmel a nézők a Duna Televízión. Az, hogy melyik lesz az év magyar slágere, a március 7-i döntőben derül majd ki.

Jövőre is négytagú zsűri véleményezi a dalokat. Vincze Lilla zenész, dalszerző, a Napóleon Boulevard EMeRTon-díjas énekesnője, zenepedagógus, énektanár másodszor foglal helyet a zsűriben, ahogy Nagy Feró énekes, dalszövegíró, a Beatrice és az Ős-Bikini frontembere is másodszor segíti tapasztalatával A Dal versenyzőit. Hozzájuk csatlakozik Pély Barna Artisjus díjas énekes-gitáros-zeneszerző, akit előadóként már többször láthattunk a műsorban. A negyedik zsűritag 2020-ban Apáti Bence táncművész, publicista, az Operettszínház balettigazgatója lesz, aki több fronton is véleményezi majd a fellépőket. Az elmúlt évekhez hasonlóan, jövőre is a nézők látják el az ötödik zsűritag szerepét a műsorban, így aktív részesei lesznek a dalválasztási folyamatnak.

Fehérvári Gábor Alfréd immár harmadszor vezeti majd a műsort, társa Rókusfalvy Lili lesz, akit először láthatnak majd a nézők A Dal műsorvezetőjeként.

A műsorvezető páros a december 17-i sajtótájékoztatón jelentette be A Dal 2020 mezőnyébe beválasztott 30 dalt, amelyekbe a műsor honlapján (adal.hu) bele is lehet hallgatni.

A Dal 2020 – február 1-től a Duna Televízió műsorán.

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.