Orbán Viktor kormányfő Navracsics Tibor mellett kampányolt néhány héttel ezelőtt a Veszprém vármegyei 3-as körzetben, és azt mondta, hogy magabiztosan vezet a Fidesz az ország ezen részén. A Mandiner korábban részletesen bemutatta a miniszterelnök által közölt számokat. Később arról írtak, hogy egy borsodi, egy nógrádi és egy Pest vármegyei választókerületben is magabiztosan vezet a Fidesz, valamint arról is, hogy a bajai és a pápai központú választókerületben is az élen áll. Írtak arról is, hogy egy borsodi, egy vasi és egy komárom-esztergomi körzetben is a kormánypártok vezet. Beszámoltak arról is, hogy a Vas vármegyei 3-as, a Heves vármegyei 2-es és a Pest vármegyei 11-es körzetben is az első helyen vannak.

Most újabb három körzetet erőviszonyait mutatjuk be a várható pártlistás eredmények alapján.
A Borsod-Abaúj-Zemplén vármegyei 6-os számú körzetben (Szerencs és Tiszaújváros és környéke), ha most vasárnap lennének a választások, akkor a megkérdezettek:

Ebben a választókerületben indul Koncz Zsófia, a Kulturális és Innovációs Minisztérium (KIM) családokért felelős államtitkára is. A Fidesz stabil vezetése azt mutatja, hogy jó esélye van Koncznak arra, hogy megvédje a mandátumát.
A Jász-Nagykun-Szolnok vármegyei 2-es számú körzetben (Jászberény és környéke), ha most vasárnap lennének a választások, akkor a megkérdezettek:

Ebben a választókerületben indul Pócs János, aki az utóbbi hónapokban influenszer videóival került az érdeklődés középpontjába. Az adatok alapján jó esélye van arra, hogy 2014, 2018 és 2022 után is megtartsa egyéni képviselői helyét.
A Tolna vármegyei 3-as számú körzetben (Paks és környéke), ha most vasárnap lennének a választások, akkor a megkérdezettek:

Ebben a választókerületben indul Süli János a Fidesz részéről. A politikus 2018-ban és 2022-ben is stabilan nyert. A fenti felmérés alapján most is jó esélye van erre - írta a Mandiner.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.