Nemzeti színű lobogókat, várostáblákat és fáklyákat a kezükben tartva várták az izgatott helybéliek a miniszterelnököt az egri Dobó téren. Orbán Viktor országjárására rengeteg fiatal és kisgyermekes család is kilátogatott, de a közönségben fellelhető volt jó pár szépkorú is. Egy kisfiú "Csak a Fidesz" feliratú zászlórajzot tartott a miniszterelnök felé, mások végigskandálták a rendezvényt. Az egri békemeneten Dér Heni Eddától kölcsönzött Egy ez a tábor c. dala alapozta meg a hangulatot, ami végig fergeteges maradt – írja a Ripost.

Horváth László, Gyöngyös és térsége országgyűlési képviselője, egyben a kábítószer-kereskedelem felszámolásáért felelős kormánybiztos is felszólalt az egri Békemeneten, ahol úgy fogalmazott: "jól néztünk ki két nappal ezelőtt Budapesten, az is jól állt nekünk, de ez az igazi, itt vagyunk itthon".
A lelkes tömeg valóban jól nézhetett ki a színpadról nézve, maga a miniszterelnök nem sokkal beszéde után közzé is tett egy videót a közösségi média platformján:
Beszéde alatt láthatóan a miniszterelnök is végig fesztelen hangulatban volt, rögtön az elején el is sütött egy viccet:
Látom a fáklyákat, nagyon szépek, így viszont nem nagyon lehet tapsolni. Bólintsanak, ha egyetértenek
— javasolta humorosan.
A miniszterelnök azért indult országjárásra, hogy az ország különböző pontjain újra szövetséget kössön az emberekkel. Hogy megüzenjék Brüsszelnek és Kijevnek, mindenkinek, aki be akar avatkozni a magyarországi választásokba: egyedül a magyarok fognak a saját sorsukról dönteni, hiába minden zsarolás és halálos fenyegetés. A fáklyák fénye, a világosság is egy üzenet: a fény mindig elűzi a sötétséget a világból.
Orbán Viktor a fiataloknak is üzent Egerből:
Keressetek társat, alapítsatok családot és szeressétek a hazátokat. Csak így tudjuk megvédeni a háborútól
— fogalmazott a kormányfő.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.