2026.03.15 _Békemenet

„A hazánkért, a békéért és a jólétért itt kell, hogy legyek” - rengetegen gyűltek össze a Békemenetre

béke
PUBLIKÁLÁS: 2026. március 15. 10:56 / FRISSÍTÉS: 2026. március 15. 10:57
Rengetegen gyűltek össze a Békemeneten, hogy kifejezzék a béke melletti kiállásukat és ellent mondjanak az ukránok zsarolásainak. Mint mondták, egyik választásnak sem volt még ekkora a tétje.

Március 15-én tartják minden idők legnagyobb Békemenetét. A rendezvény zárásaként Szijjártó Péter külügyminiszter és Lázár János közlekedési miniszter után Orbán Viktor miniszterelnök mond ünnepi beszédet a Kossuth téren. A tömeg már kora reggeltől elkezdett gyülekezni, az ország minden pontjáról érkeztek emberek, hogy kifejezzék a béke melletti kiállásukat.

Pál Lászlóné Bürger Éva a Békemeneten
Pál Lászlóné Bürger Éva a Békemeneten
Forrás: Mediaworks

Pál Lászlóné Bürger Éva Székesfehérvárról érkezett a Békemenetre. Mint mondta, mindig is fontosnak tartotta, hogy részt vegyen az elmúlt évek Békemenetein, annál is inkább, mert figyelemmel kíséri a világ történéseit, a béke melletti kiállás pedig most különösen lényeges.

Átéltem már sok korszakot a koromnál fogva és igazából különbséget tudok tenni, hogy melyik korban hogy éltünk. Mikor volt jó a családnak és mit hoz a jövő és én úgy gondoltam, hogy együtt, a hazánkért, a békéért és a jólétért itt kell, hogy legyek

— mondta a hölgy a helyszíni tudósítónknak.

Sepácz Katalin a Békemeneten
Sepácz Katalin a Békemeneten
Forrás: Mediaworks

Sepácz Katalin szerint is nagyon fontos a Békemenet, mert körülöttünk forrong a levegő, egyre több háború dúl a világban, illetve aggasztónak tartja az ukránok fenyegetéseit is. 

Nem az ukrán néppel van gondunk, hanem azzal, hogy a vezetőik, meg az újságíróik különböző posztokon egyáltalán miket beszélnek. Egyrészről felháborító: 10 évvel, 15 évvel, 20 évvel ezelőtt ha valaki azt mondja, hogy valaki egyszer így fog megnyilvánulni, akkor azt mondom, hogy maga nem normális

— mondta a hölgy. 

Kifor Dániel Zsolt a Békemeneten
Forrás: Mediaworks

Kifor Dániel Zsolt számára sem volt kérdés, hogy rész vegyen az idei Békemeneten.

Mindig azt mondjuk, hogy a választásoknak tétje van, meg hogy most van a legnagyobb tétje, de tényleg most van a legnagyobb tétje. Forrong a világ, a környező országban háború van, a Közel-Keleten háború van, nekünk ebből pedig ki kell maradni. Az elmúlt 15 évben elkezdett épülni valami, amit nyilván a vörösiszaptól kezdve a Covidon át minden sújtott, a lényeg az lenne, hogy most a háborúból ki tudjunk maradni

— húzta alá a férfi.

 

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.