Képtelenség közlekedni Budapesten. Az utakon, és a járdákon is napok óta összefüggő jégpáncélon lehet csak haladni. A helyzet pedig az elmúlt időszakban még rosszabb lett azután, hogy ónos eső esett (tegyük hozzá gyorsan, nem sok). Gyalog is, autóval is elindulni, életveszélyes. A jégkáoszt pont úgy kezeli a Karácsony Gergely vezette főváros, mint a napok óta tartó hókáoszt. Röviden: sehogy – írja a Metropol.

Az emberek a napok óta tartó áldatlan helyzetet egyre nehezebben viselik. És ezért bizony egyértelműen a fővárost teszik felelőssé.

Géza azt mondja, az ami most zajlik Budapesten, minden képzeletet felülmúl.
Káosz van, fegyelmezetlenség van, embertelenség van, és ezért a vezetőség a hibás.

Egy fiatal, fuvarozással foglalkozó férfi, Fata Ferenc azt mondja, a káosz elsősorban azért alakulhatott ki, mert a főváros vezetése nem készült fel időben, pedig erre minden lehetőségük meg lett volna, hiszen a szakemberek jó előre szólták: a meteorológusok pontosan megmondták, mire kell készülni.
Évek óta nincsenek felkészülve arra, hogy Budapesten ilyen hó leesik.
A buszok, villamosok rendszeresen késnek, sőt, több helyen járatok maradnak ki. Közben a megállók megközelíthetetlenek.

A nyugdíjas Júlia csak úgy tudott leszállni a buszról, hogy többen segítettek neki. Maga a busz a megállótól méterekre állt meg. Ott, ahol lehetett, egy több méteres összefüggő jégkupac után. Onnan vette le húzós, bevásárló taligáját, egy férfi, közben másik kettő a hóna alá nyúlt, úgy emelték le.
Pedig a fővárosnak van pénze, és ezt nyilván az emberek is tudják. Csak hát ara nem futja, amire kéne - mondja Ilona, aki nemrég úgy esett el, hogy műteni kellett a kezét. Most kezelésre kell járni, egyenesen át a jégpáncélon.

Szörnyű! Semmivel nem foglalkoznak. Mindenre megy a pénz, de erre nem.
Karácsony Gergely főpolgármester mindeközben azt csinálja, amit máskor: tétlenül nézte a hókáoszt, és most tétlenül nézi a jég okozta káoszt, nagy valószínűséggel arra várva, hogy az idő majd mindent megold. Vagy inkább az időjárás, ha melegszik, a jég elolvad majd. Hogy addig hogyan élnek az emberek, úgy tűnik, az neki másodlagos.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.