Kórházigazgató: a béke számunkra azt jelenti, hogy a tudásunk legjavát tudjuk nyújtani

Háborúellenes Gyűlés
PUBLIKÁLÁS: 2025. december 06. 12:32 / FRISSÍTÉS: 2025. december 06. 12:33
Dr. Óváry Csaba a kecskeméti Háborúellenes Gyűlésen beszélt erről.

A Ripost írja, hogy a Digitális Polgári Körök szervezésében megrendezett Háborúellenes Gyűlés kecskeméti állomásán a közönség soraiban ült Dr. Óváry Csaba, a Bács-Kiskun Vármegyei Oktatókórház igazgatója is.

DPK Háborúellenes Gyűlés - Kecskemét  
2025.12.06.
Dr. Óvári Csaba, Rákay Philip
Dr. Óvári Csaba, Rákay Philip

A vezető orvos Rákay Phillipnek elmondta, hogy bár ebben az évben vette még csak át a nagy múltú intézmény irányítását, a kecskemétiek nagyon nyitottak és támogatóak voltak.  

Nagyon fontos szakmai programokat kezdtünk el idén, ezeket nem sorolnám fel, de mindegyik valamiképpen kapcsolódott a gyermekeke, az édesanyák és a nők egészségéhez

- nyilatkozta az intézmény vezetője. A műsorvezető ezt követően a béke és háború kérdésére tért át. Mint mondta: az orvosok a béke hidjai, a világ egyik legszebb hivatása a világon az emberek gyógyítása. Rákay Phillip arra is rákérdezett, hogy mit szól ahhoz Dr. Óváry Csaba, hogy a szomszédban zajló háborúban egymillió ember már életét vesztette.

Erre nehéz mit mondani, de azt gondolom, hogy a mi munkánk és a béke szorosan összetartozik. Az idén három esetben is hármasikrek születtek az általam vezetett kórházban, ennél szebb szimbólumot el sem tudok képzelni a békével kapcsolatban. A béke számunkra azt jelenti, hogy a nap, mit nap a tudásunk legjavát tudjuk nyújtani. 

A kecskeméti Háborúellenes Gyűlés kecskeméti műsorát itt tudod visszanézni:


 

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.