Az a Magyar Péter szervezett gyermekvédelmi konferenciát, aki a volt feleségét a terhessége alatt nekilökte egy ajtónak, nadrágszíjjal fenyegette, és ittasan, késsel a kezében járkált fel-alá a házban, miközben könyveket és övcsatot vágott Varga Judit hátához. Joggal merül fel a kérdés Menczer Tamásban is: Ti elhiszitek ezt?
Mit érez egy nő, amikor azt látja, hogy az az ember, akitől eddig rettegett, akitől félt, hogy korlátozza, fenyegeti, megalázza most a család védelméről és a szeretet összetartó erejéről beszél? Mondjuk ki: éppen azt, amitől éveken keresztül szenvedett. Újra át kell élje azt a félelmet és bizonytalanságot, amibe éppen az az ember taszította, akiben egyszer bízott, és akit szeretett.
Éppen ezt idézik fel a nőkben Magyar Péter szavai, amikor az általa rendezett „családvédelmi” konferencián ezt találta mondani:
„A gyermekvédelem kezdődhet ott is, hogy mi, felnőttek jó példát mutatunk.”
Magyar Péter a beszédében még azt is kiemelte és közben megállta nevetés nélkül is, majd ő megmutatja, „hogyan kell a konfliktusokat megbeszélés útján rendezni. Vagy megmutatjuk, hogy hogyan kell tisztességesnek lenni” –
Varga Judit így látja a lényeget:
„Milyen ember az ilyen, aki, amikor a felesége már nem bírja elviselni azt a hihetetlen drámát és bántalmazást, amiben élt, és bejelenti, hogy el akar válni, akkor ezzel az aljas manipulációval élve, szépen fogja és mialatt sírva könyörög, felváltva terrorizálja, hogy nem válhatsz el és elkezd zsarolni.”
„Ő a Napkirály, és rajta kívül más nem lehet fontos – még a családja sem. A nárcisztikus fantasztikusan érzi magát, csak éppen a környezete szenved… Hiszen az érdekei szerint igencsak jól tudja befolyásolni az agresszió irányát, ami lehet arrogáns beszéd, vagy épp dühkitörés csak attól, ha valaki meg meri kérdőjelezni az ő rendkívüliségét.
Erre sorolt bizonyítékokat Menczer Tamás a Facebookon közzétett posztjában, amiben azt kérdi: „Ti elhiszitek ezt?”
A nárcisztikus fő jellemzője, hogy a legapróbb nézeteltérésből is hatalmas vitát kerekít, aminek során az összes olyan eszközt beveti, amivel az önbecsülésedet a sárba tiporja és megaláz. Nem riad vissza az agressziótól sem, elsősorban verbálisan, de akár a tettlegességig is fajulhat a veszekedés. Végül álszent módon rád hárítja a felelősséget, mert ő csak azért viselkedett így, mert te ezt váltottad ki belőle.
„Próbálkozik, hogy majd akkor hangfelvétellel tönkretesz és nem válhatok el, aztán utána tartsam bent a jól fizető állásaiban, utána nem tudom, hazudjak a HVG-s Dezső András újságírónak a kapcsolati erőszak rendőrségi jegyzőkönyvéről” – sorolta Magyar bűnlajstromát a volt feleség, aki végül kimondta a lényeget is: „az árulás az nem teljesítmény, főleg nem a családunknak az elárulása”.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.