Itt állíthatja be, hogy a Google keresőben elsők között legyen a BorsMolnár Anikó már korábban is forgatott ismert emberrel, amikor a korábbi Való Világ sztárral, VV Dzsigerivel filmezett együtt. Ám most olyan emberekről mesélt Anikó, akikkel valószínű, nem fog összejönni a közös film, de nagy vágya lenne, vagy inkább nem mondana nemet az esélyre. Molnár Anikó még akár Puzsér Róberttel is szívesen forgatna, ám a kritikus nehezen lenne kapható az ötletre.

Robival forgatnék és egy olyan tematikában, mint amikor zsűri volt és mindenkit elküldött melegebb éghajlatra. Valami olyanra gondolnék, amikor kiborul és utána levezeti rajtam a feszültséget
— jelentette ki az Onlyfans-modell.
Puzsér Róbert nagyon kapós ezen a piacon, mivel korábban egy másik híres felnőttfilmes is kijelentette, hogy neki nagyon bejön a kritikus. Ez pedig nem más volt, mint Kiara Lord. Ő is szívesen forgatna Robival, aki azonban eddig egyikőjüknek sem válaszolt, de őt ismerve és a lányok legnagyobb csalódására, valószínűleg nem is fog.

A felnőttfilmes tartalomgyártó még nem létező karakterek közül is válogatott. A választás azonban, ahogy tőle megszoktuk, nem a szokványos jó fiúkra esett, hanem a legfurább lényekre, akikre senki nem gondol.
Én nem a jó szuperhősökkel forgatnék, mert az unalmas. Inkább olyanokkal, mint Predator vagy King Kong, tehát akik ilyen gonoszabbak. Azt mondanám, hogy te gonosz vagy meg a világot akarod elpusztítani, na majd én megszelídítelek. Megmutatnám, hogy az élet szép is tud lenni, nem csak olyan szemét, mint amilyennek ők látják
— jelentette ki Molnár Anikó.
Az biztos, hogy Anikó ismét hozta a formáját és nem az unalmas válaszokat adta a kérdésekre. Az is kiderült, hogy nem fél kijelenteni olyan dolgokat, amik sok embert megbotránkoztathatnak.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.