Dulin Metta ideiglenes „mami” lett: „Önzőségből vágtam bele, de…”

Itt állíthatja be, hogy a Google keresőben elsők között legyen a Bors állatvédelem
PUBLIKÁLÁS: 2026. július 23. 06:00
A fiatal híresség követői tudhatják, hogy nemrég komoly megrázkódtatás érte, amikor imádott macskája elment. Dulin Metta szó szerint mélypontra került, és elmenekült a gyásza elől. A feloldozást végül mégsem a pihenés, hanem egy állatvédő szervezet felhívása hozta meg számára.

A Kőgazdag fiatalok című sikerműsorban megismert híresség rajong az állatokért. Kilenc éven át volt is egy házi kedvence, akit Dulin Metta igyekezett a széltől is óvni. A különleges Khao Manee fajtájú cica élete azonban két hónappal azelőtt váratlanul véget ért. Metta összeomlott és napokig nem is találta a helyét a balatoni házban, ahol minden a kis kedvencére emlékeztette.

Dulin Metta cicamamákon és kölykökön segít.
Dulin Metta már a második cicaalomról gondoskodik (Fotó: Dulin Metta) 

Dulin Metta: „Feladatként tekintettem a cicababák tutujgatására, de végül szenvedély lett belőle” 

„Május végén, a kilencedik születésnapján ment el a cicám. Nagyon fájdalmasra sikeredett a búcsúnk. Az Istennek sem tudtam gyógyulni a gyászból. Ahányszor csak beléptem a házba, mindenről ő jutott az eszembe és éjjel-nappal sírtam. Arra jutottam, hogy egy időre elutazom és talán a környezetváltozás segít. A következő két hetet egészen jól lehoztam sírás nélkül. Persze, ha Ahmanet fényképe előbukkant a telefonomból, el-elbőgtem magam…” – kezdte a Borsnak Metta, aki ekkor egy sorsfordító posztra bukkant az egyik közösségi oldalon.

 „Miközben „gyógyulgatott” a lelkem, szembejött velem egy Facebook-poszt, amiben egy állatvédő szervezet anyacicák számára keres ideiglenes befogadókat.

„Abban a szent pillanatban jelentkeztem a programra. Igen, eleinte önző cél vezetett, hiszen arra akartam „használni” az elesett cicamamákat, hogy könnyítsek a fájdalmamon, de végül szerelem lett a történetből. Feladatként tekintettem a cicababák tutujgatására, de végül szenvedély lett belőle” magyarázta a híresség.

Dulin Metta rengeteg energiát fordít a picikre.
Dulin Metta ígéri, a jövőben is folytatja az állatvédő szervezet támogatását (Fotó: Dulin Metta)

„Úgy döntöttem, hogy jöhet a következő család”

Dulin Metta hamarosan hazatért a nyaralásról és szinte azonnal bele is vágott a cica-szitterkedésbe. „A hazaérkezésem másnapján mentem is az állatvédő szervezethez, ahol rám bíztak egy hat hónapos anyacicát és a három kölykét. Rengeteget segítettek abban, hogy az Ahmanet halála felett érzett gyászom enyhüljön. A piciknek nagyon hamar lett gazdájuk, majd a mamacicát is elvitték ivartalanításra, ezt követően pedig visszaengedték őt a természetbe, ha jól tudom” – mesélte Dulin Metta, aki bízott benne, hogy használt a random cicaterápia, de… „Szóval, ismét cica, cicák nélkül maradtam, és a helyzet az, hogy hamar vissza is csúsztam a folyamatos sírás állapotába. Ezért úgy döntöttem, hogy jöhet a következő család. A mostani mamacicának négy, irgalmatlanul édes kölyke van. Imádom, hogy nálam vannak és azt is, hogy én nevezhetem el őket.”

Kicsit tartok attól, hogy túl szoros kötődést alakítok ki egyik, vagy másik babával és a végén nem, vagy csak nehezen tudom őket átadni az új gazdájuknak, így most tudatosítom magamban, hogy én valójában „csak” ideiglenes befogadó vagyok.

„Később egyébként biztosan lesz saját macskám, de most sok utazás vár rám a következő időszakban, így halasztom a dolgot. Ugyanakkor az önkénteskedést sem fogom abbahagyni, mert nagyon jó érzés, hogy segíthetek az állatoknak és a szervezetnek is” – tett ígéretet inkább csak magának az Ázsia Expresszt is megjárt kőgazdag fiatal.

 

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.