Itt állíthatja be, hogy a Google keresőben elsők között legyen a BorsMohamed Fatima annak idején a Fekete Vonat sztárjaként vált ismertté, és rengetegen imádják őt még ma is, annak ellenére, hogy a zenekar már megszűnt. Az énekesnő azóta búcsút intett az éneklésnek és egy teljesen új projektbe kezdett bele.

Ugyanis Mohamed Fatima nemrégiben megalapította a „Túl sokat főztem” helyi csoportját ott helyben, ahol lakik. A kezdeményezés célja, hogy a fogyasztható, de felesleges ételek ne a szemétbe, hanem rászorulókhoz kerüljenek.
A Túl sokat főztem 13. kerület Facebook-csoport 2024-es elindítása óta sok jó emberrel találkoztam, és barátságok is köttettek
– mondta az énekesnő a Blikknek, majd hozzátette:
– Angyalföldről átköltöztem a VIII. kerületbe, ezért most ott teszem fel a nekünk felesleges ételeket. És megható volt, hogy az utcán nemrég megállított egy néni, aki egy maceszt adott ajándékba.
Az étel a szegény embereknek segítséget jelent, de nemcsak a rászorulók örülnek ezeknek az ételelviteli lehetőségeknek, hanem akár olyan egyedül élő emberek, akik nem főznek magukra. Anyukám gyerekkoromban azt tanította, ételt soha nem dobunk ki, ezért hoztam létre a Facebookon egy csoportot, aminek az a neve, hogy Túl sokat főztem 13. kerület
- magyarázta Mohamed Fatima.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.